Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1981-11-12

r- 2 -- Az előterjesztést és a PB. "állásfoglalását " kapják meg a kereskedelmi, szolgáltató tevékenységet folytató vállalatok, szövetkezetek pártszervezetei, vezetői.- A gazdasági vezetés a tervező munkában, az üzletpolitika alakítá­sában vegye figyelembe az "állásfoglalást " , hasznosítsa a PB. ülés tapasztalatait.- A X-XVII.kerületi KÖZÉRT Vállalat tervébe épitse bele a NEB vizs­gálat alapján javasolt tennivalókat is .- Az érintett gazdasági egységek vezetői biztosítsák, hogy az üzle­tek vezetői ellátási körzetük tanácstagi beszámolóján résztvegyenek,- A vállalatok, szövetkezetek pártszervezetei az éves tervek teljesí­tését, az életkörülmények javítását szolgáló célok megvalósitását évente szükség szerint taggyűlésen értékeljék.- Egy-egy fő kérdést -pl: olcsó áruk árusításának helyzete, lakossági észrevételek, bejelentések intézése, a választék bővítésére tett in­tézkedések,- rendszeresen vezetőségi ülésen, ill, taggyűlésen tár­gyalják meg.- Agitációs és nevelő munkájukban nagyobb gondot fordítsanak a kultu­rált kereskedelmi munka javítására,a színvonalasabb kiszolgálására. Támaszkodjanak a párttagság példamutatására, a szocialista munka­ver seny-mozgalomban rejlő lehetőségekre.- A kerületben működő fogyasztási cikkeket termelő vállalatok párt- és gazdasági vezetése tekintse át lehetséges szerepét a kerület ellátásában, az áruválaszték bővítésében. A kerületben mükődő keres­kedelmi vállalatokkal alakítsanak ki, vagy javítsák szállítási kap­csolataikat, vállaljanak nagyobb feladatot a lakosság jobb ellátá­sában, a választék bővítésében. Vizsgálják meg az önálló üzletek létesítésének lehetőségét.- A kerületi PVB a tervidőszak végén tekintse át az előterjesztés­ben ás az állásfoglalásban meghatározott feladatok végrehajtását.------- I I . 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom