Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1980-01-07
párt tagja. Az egyetemen folyó tanításnál ezekre figyelemmel alakítottuk, gazdagítottuk a tanítás módszereit, eszközeit. Az egyetemi oktatásban kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottunk a XI. kongresszus anyagaiban megfogalmazott elméleti, politikai, gazdasági kérdések tanításának, a gyakorlati életbe való átültetésük elősegítésének. Jobb feltételeket teremtettünk a tanításhoz azáltal, hogy az osztályok túlzsúfoltságát csökkentettük. Az alsó és középfokú káderképzés fejlesztésében fontos szerepük volt a küldő pártszervezeteknek; gondosabban választották ki, készítették fel a hallgatókat. A hallgatók tanulmányi tevékenységének folyamatos figyelemmel kisérését azonban még miódig sok helyen elhanyagolják, felületesen végzik. Több pártszervezeti vezető figyelme még nem tér ki arra, hogy az iskolai felvétellel nem véget ér, hanem elkezdődik a káderekkel való fokozott törődés. Megállapítható, hogy a politikai propagandamunka a kerületben nagy fejlődésen ment keresztül, amelyet nem annyira a résztvevők növekvő száma, mint inkább a politikai képzés és továbbképzés belső arányainak változásai mutatják. A politikai képzés és felvilágosító munka lépést tartott a növekvő igényekkel, különösen a propagandisták körében folytatott munkában, valamint az alsó- és középfokú káderképzésben és továbbképzésben. Helyes irányba fejlődött a párt- és tömegszervezeti politikai oktatásban a tömegek elméleti-politikai ismereteinek bővítése. Ennek a folyamatnak a további erősítése,kápezi feladatunkat a következő években. A szocialista közgondolkodás elmelyitese érdekében nagy erőfeszítéseket tettünk a politikai agitáció szervezeti, irányir táai és személyi feltételeinek javításáért. a munka színvonalának emeléséért. Az elmúlt években több fontos kérdésben határoztuk meg a kerületi és a helyi pértszervek feladatait. A kerületi pártbizottság a legnagyobb figyelmet a gazdasága politikai agitáció fejlesztésére fordította. Az eves vállalati es kerületfejlesztési tervek előkészítése, a munkaverseny lendületén- III/9. -