Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1980-01-07

Ennek nyomán javult az üzemi és az intézményi pártszervezetek­nél a párttagok politikai felkészültsége, a tömegszervezetek­ben folyó politikai képzés, és általában a tömegpropaganda fej­lődése. A pártoktatésban a minőségi munka fejlesztését állítot­tuk a feladatok középpontjába. Az elmúlt években a pártoktatás­ban pontosabban határoztuk meg a résztvevők és a propagandisták körét. A feladat végrehajtása megtörtént, a tömegpolitikai okta­tásban, résztvevők száma növekedett /12.780-ról 13.530-ra/, az összesen résztvevők között a párttagok aránya 63,8 %-tól 76,8 %-v emelkedett, mig a pártonkivüliek aránya ennek megfelelően csök­kent. A pártoktatésban arra is törekedtünk, hogy jól felkészült párttagok legyenek a propagandisták. Jelenthetjük a pártértekez­letnek, hogy gyakorlatilag minden kerületi kommunista rendszere­sen és folyamatosan tanulmányozza a marxizmus-leninizmust, részt - vesz a pártszervezetek által szervezett politikai képzésben. Az eszmei-politikai nevelőmunka külön is emlitésre méltó eredménye, hogy a kerületi pedagógus pártszervezetek megoldották - a kerü­leti pártbizottság segitaágével - a pedagógusok többségének a pártoktatásba való bevonását. A pártszervezetek munkája nyomán a párttagság egyre jobban érzi, tudja, hogy a kor kérdéseinek megválaszolásához, a bonyolult társadalmi, politikai, ideológiai problémákban való eligazodáshoz, a kommunistához méltó, példamu­tató munkához és magatartáshoz nélkülözhetetlen a marxista-leni­nista elmélwt elsajátitása. A tömegpolitikai oktatás minőségi fejlesztésének fő eszköze a propagandistákkal való fokozott foglalkozás volt. A kerületi pártbizottság létrehozta a propagandisták képzését, továbbkép­zését és felkészitését szolgáló uj szervezetét, az Elméleti és Módszertani Központot. A mintegy 720 pártpropagandista felkészí­tésének színvonala, pedagógiai-didaktikai felkészültsége ezt követő en határozott fejlődésnek indult. A káderképző és továbbképző is­kolákban oktató propagandisták mintegy 90 %-a felső vagy közép­fokú politikai iskolát végzett, a vezető propagandisták mindegyi­kének felsőfokú politikai végzettsége van. A KISZ és a szakszervezeti politikai tömegoktatásban is fejlődésről számolhatunk be, A KISZ politikai képzésben közel Sí- III/7. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom