Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1979-12-18

r n építőiparban a feladatok megvalósításához mintegy 3o ezer fővel kevesebb íoglalkoztatcttra lesz szükség. Ez már olyan szám, amely a szokásosnál nagyobb figyelmet, helyenként a megszokottól eltérő kezelésmódot igényel. Az állami és a pártszerveknek közös felada­tuk elősegíteni a felszabaduló létszám megfelelő és az egyén szá­mára is elfogadható foglalkoztatását. A jobb munkáérogazdálkodas nemcsak a termelésben követelmény. A murkikörök áttekintésével az intézményeknél is el kell érni, hogy megkezdődjék a létszámcsökkentés* A felszabaduló bér egy részének visszahagyásával is ösztönözzük e törekvést. Kedves Elvtársak! A külkereskedelemben a jövő évi terv előirányzatai szerint a be­hozatalt 2 %—kai, a kivitelt mintegy 8 %—kai kell növelni. Az áruforgalmi mérleg hiányát az ez évihez képest csökkenteni kell. A szocialista országokkal folytatott együttműködésünk alapja a vállalt kötelezettségek kölcsönös teljesítése. A KGST országok­kal az államközi egyezmények megkötése és realizálása során kö­telezettségeink teljesitésével egyidejűleg határozottan töreked­ni kell arra, hogy a behozatalban a korábbi szállítási lemaradá­sok lehetőéeg megszűnjenek és újabbak ne keletkezzenek. A rubel elszámolású forgalomban a kivitel, s a behozatal egyaránt 5—6 %-kal bővül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom