Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1977-07-12
r n- 5 -Az éves tervükben 63£-kos bérfejlesztést terveztek, ebből 1%-ot a bevezetésre került műszakpótlék fedezetére tartalékoltak. A munkásoknál az alapbér fejlesztés 60%-át a kategória alatti dolgozók bérfejlesztésére tartalékolták, fordították. A munka termekékenységét jelentős mértékben növelte a múlt évben üzembe állitot t nagy teljesitmónyü szovjet könyökcsuklós prések kapacitása, mely az V, ötéves tervben folyamatba tett rekonstrukcióval kapcsolatos. A kedvező feltételeket azonban olyan probléma gátolta, hogy a vállalatok szigorított készletgazdálkodása miatt kapacitásuk rendelésállománnyal nem volt fedezve. Ennek ellensúlyozására növelték a már említett szocialista exportot. Elbizakodottságra nincs okuk, alapvető feladatuk, hogy a termelés ütemet a IX. félévben is megtartsák* Az I. félév biztató eredményei után várhatóan éves tervüket a felajánlásukkal növelten teljesitik és ezzel méltóan ünnepük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60.évfordulóját . Kiemelten emliti meg a II. félévben már előre kell tekinteni a következő évre. Elkészült a vállalat 1978 éves előterve, mely ugyan korainak tűnik, de igényli a gazdasági előrelátást. 1978. jan. 1-vel sor került a tűzállóipari gyártmányok 15%-os termelési árrendezésére.mely 100 M Ft-al növeli a vállalat termelési értékét,az import anyaook ártámogatásának ellensúlyozására* Az árrendezés a vállalat eredményeit nem befolyásolja* de a gazdaságos termékszerkezet kialakításával kapcsolatos tisztánlátást biztosítja. Ebben az időszakban kerül sor az ÁLLAMI TERVBIZOTTSÁG döntésére, a KGM és az ÉVM közös előterjesztésében a tüzállóanyagipar továbbfejlesztésére, amely tartalmazza egy uj tüzállóanyag gyár népgazdasági beruházását# továbbá a MIM távlati rekonstrukciós fejlesztési tervét. ÁDÁM ISTVÁNNÉ ET-nő/ Kőbányai Gyógyszer / Felszólalásában ran vállalati, hanem vállalaton belül egy termelési egység 1977 évi cselekvési programjáról beszél, a K.Gyógyszer C ágazati kikészitő-kiszerelő üzemek termelési egység területéről.- Ezen a területen kb. 900 fő /96^-ban nő/ többségében betanított munkások dolgoznak.- A vállalat 1977 évi cselekvési programjának ismeretében az 1976 éves munkát értékelő beszámoló taggyűlésen elkészítették a C áqazatra háruló programot.- Ez közös munka volt, a gazdasági vezetés, párt , társadalmi szervezetők bevonásával készült .Tartalmazta mindazon célkitűzéseket, melyek megfogalmazódtak termelési egységük felé a vállalati Intézkedési Tervben. Természetesen a pártszervezetek feladatait is a végrehajtás segítésében. A felső gazdasági vezetés is jónak Ítélte meg a programot, azonban a PB. javasolta lépjenek tovább , bontsák tovább a programot, határozzák meg a pártcsoportok felé is a tennivalókat. Ez taggyűlésen áprilisban meg is történt. L