Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1976-07-15
5- a tervfeladatok végrehajtása során egyes városrészek között meglévő ellátásbeli különbségeknek az anyagi lehetőségekkel arányban álló t viy 1 í ~ - kkenté s e. A Fővárosi Tanács kerületünket érintő fejlesztései A Fővárosi Tanács a kerületünkben megvalósítandó beruházásokra mintegy 4,3 milliárd forintot fordit.- Ennek jelentős részét a célcsoportos beruházásban épülő 5715 lakásra és az ehhez kapcsolódó létesítményekre fordítják.- Az ötödik ötéves tervidőszakban a Párt és a Kormány határozatai alapján a magánerőből történő lakásépítés keretében mindenek előtt a vállalati támogatású, telepszerűen megvalósuló munkáslakás épitése iránti igényeket kivánja a főváros kielégíteni. Kerületünkben kb. 1700 munkáslakás építésére kerül sor. A Minisztertanács az V. ötéves tervidőszakban első alkalommal biztosított felazetet — a célcsoportos lakásépitési előirányzaton belül — a telepszerű munkáslakásépítés területelőkészitéshez és kapcsolód^beruházásaihoz, A X. kerületet érintő tanácsi eélcsoportos lakásépítkezések, és a telepszerű vállalati támogatású munkáslakás építkezések területi megoszlását, a szanálásokat és éves ütemezéseket az 1., 2., és a 3., számú melléklet tünteti fel. A Zágrábi úti lakótelepen a kerületi üzemek dolgozói részére a Fővárosi Tanács 384 lakást biztosit. A kerület vezetésének kezdeményezésére a Petrőczy u., Kada u-, Száraz u., Noszlopy utca által határolt területen "félkészszerelt ház" akció formájában kivánunk további lehetőséget teremteni a lakásgondok enyhítésére /600-700 lakás/. ~ A_közlekedés fejlesztése során 1980-ig szakaszonként forgalomba helyezik az Északi-déli Metró Élmunkás tér- Kőbánya-Kispest MAV-állomás közötti 11 km-es szakaszt.- Korszerűsítik a Zalka Máté teret r n L--- — —----_J