Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1975-01-24

I— “I- 5 A Központi Bizottság arra helyezte a súlyt, hogy a párt a vitás vagy vitatott kérdésekben világos és tiszta állásfoglalással rendelkezzék. Ezután kezdődjék - ahol erre szükség van - a ká­dermunka , az emberek, a vezetők értékelése, alkalmassaguk vagy alkalmatlanságuk megítélése és ennek megfelelően kell ceéLekedni. Rá kell mutatni arra is, hogy a Központi Bizottság helyesen - nem törekedett állásfoglalásában abszolút teljességre, hiszen az érintett témákban abszolút teljességre törekedni kongresszusi feladat volna. Azt majd a XI. Kongresszusnak kell elvégeznie. A Központi Bizottság azzal foglalkozott, amit most Lenni kell annak érdekében, hogy a X. Kongresszus határozatait minél ha­­tékonyabban megva1ősitauk. í Szeretnénk szólni a Központi Bizottság általános következteté­seiről, hiszen ezek rendkívül fontosak a határozat jó megérté­j séhez. Az első általános következtetés; A párt X. Kongresszusának határozatai a megvalósulás stádiumá­ban varrnak. Végrehajtásuk nagy eredményeket hozott és ezek összhatásaként az elmúlt két ev alatt partunk, rendszerünk erő­södött és továbbfejlődött az ország. Szeretném vázlatosan felsorolni a megtett intézkedések xontoaabb­­jait, már csak azért is, mert szabad és hangosan kell beszólni eredményeinkről is - nemcsak a. gondokroi, hibákról# Például;- az Alkotmány módosítása,- a nagyobb jogkört és önállóságot adó uj Tanácstörvény,- az Ifjúsági Törvény megalkotása,- a telek spekulációnak,- a TSZ melléküzemági tevékenységnek,- a másodállások és mellékfoglalkozásoknak gátat vető intézkedések. Vapy a Kongresszus óta központi intézkedések nyomán emeltül^- az építőipari, a közlekedési dolgozók,- fegyveres erők tagjainak, L----------

Next

/
Oldalképek
Tartalom