Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1971-03-31
r n-6-Erre a problémára érdemes odafigyelni és as illetéEesekneE is figyelmébe ajánlanunk. / A negyedik 5 éves terv végére olyan gond lehet belőle, mint jelenleg as épito'anyag kérdésé/ A negyedik 5 éves terv sséleskb*. véleményeztetésére pártszervezeteink tervei elkészültek. Jellemzője ezeknek a terveknek, hogy a KB. titkárságának jan.4.-i határozata alapján szinte minden dolgozóhoz jut a munkaterületére vonatkozé konkrét negyedik 5 éves terv elképzelés. Erről ott véleményt mondhatnak az előzetes tervekhez javasiatokkal élhetnek a vezetés felé. Ezen feladatok megoldására a széleskörű véleményezés lehetőségeinek megteremtésére az infomálásra a helyi adottságoknak megfelelően más-más megvalósítási formák kerültek előtérbe. pld. - BIV-nél szemléltető füzetben kívánják bemutatni a dolgozók részére a negyedik 5 éves tervre vonatkozó vállalati elképzeléseket.- ORION-nál a PVB. terv fejezetenként megtárgyalta az elképzeléseket, majd ez után ment alapszervi taggyűlések elé és termelési tanácskozásokra, ahol a helyi feladatok voltak előtérben.- FIM. PB. a koordináló munkán keresztül segíti a IV.5.-éves terv céltudatos széleskörű véleményeztetését.- EVIG-nél PB. SzB. és gazdasági vezetés közös feladattervvel rendelkezik a tervkészités egész idejére. A pártszerfezetek egy része kiválasztott^ a negyedik 5 éves tervidőszakára azokat a fontos feladatokat, amelyekkel a vállalatok munkáját eredményesebbé teheti és amivel segíteni tudja a népgazdasági szintű célkitűzések megközelítését. pld. K.GY. PB-a a vezetés színvonalának fejlesztésével koncentrál. Ezen belül nagyon fontos összehangolni a programokat és a szervezettség fokát emelni. Ezentúl előtérbe helyeztek a jó jövedelmezőségű termékek termel exportjának fokozását. I 2 4- 1 L*r-------- -