Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1966-08-18

T 1 \ r ~i-• 5 -b./ A pártszervezőtek a pártépítő munkában folytassanak terv­szerűbb munkát a vidékről bejáró legjobb, legpéldamutatóbb munkások között, # 7,/ Az uj gazdasági irányítási rendszerre való áttérés nagyobb kö­vetelmények elé állítja a párt es gazdasági vezetőket, ülőiéi­be kerül a vezetés színvonalának emefese. Nagyobb figyelmet kell fordítani a gazdasági közópvezetökre, a, / Ennek érdekében még ebben az évben a kerületi Pártbizottság a nagyüzemek pártszervezeteivel együtt beszélget kommunista gazdasági középvezetőkkel és javasolja,ezek tapasztalatai alapján, a beszélgetések kiterjesztését, b. / A középvezetőkkel úgy foglalkozzunk, aiiogyan várjuk tőlük, í hogy beosztottaikkal foglalkozzanak. Meg kell értetni, hogy a jövőbeni előrehaladásunk egyik legfontosabb feltétele a vezetők és a dolgozók egységének fejlesztése, ^8^/ Néhány fontosabb üzem vezetőivel megbeszéljük az alkalmazotti és egyéb inproduktiv dolgozók számának csökkenteset azzal, hogy lépjenek fel kezdemányezőleg fenti cél elérése érdekében, ^ • : 9,/ A munkásfiataloknak mindössze kb# 1/4—e tagja a ICISZ-nek, Ez kevés*. A közöttük folytatott politikai és nevelőmunka gyen­geségét mutatja, a, / Az üzemi párt szervezetek fokozzák a munkásfiatalok közötti politikai ps nevelőmunkát, Tegyék.ezt az üzem kollektívájá­nak ügyévé, Épjék el, hogy a KISZ. taglétszáma számottevő­en növekedjen, b. / A KlSZ-ből kiöregedő alctiv fiatalokat, KISZ aktivistákat, tekintsék a párt természetes ^káderutánpótlásának,.a legal­kalmasabbakat neveljék párttaggá, pártaktivistává. , c./ A 30 éven aluli párttagok pártmegbízatása általában a , HV K-^Z-ben végzett munka legyen. y' / ^ V/^ 1 /U'' '■< ,4 (J !,4 c. { I ^ , Ur ,V< 2.C :L -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom