Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1961-06-23
r n- 2o -Az anyagi érdekeltség W$ nagyon fontos tényező? nem egyszer maguk a dolgozók felvetik, hogy a joártmunkások fizetése nagyon kevés. Azonban a felsőbb szervek ezcp/változtatni nem tudnak, éppen-ezért a | kommunista öntudatra keli támaszkodni. Ma már nem az a helyzet, mint 1946-ban volt, -egy párttitkárnak sok mindenhez kell érteni ; elsősorban “3ójkell politizálni, a szövetségi politikát megfelelően kell alkalmazni, ismerni kell az 'embereket, érteni kell a termeléshez, ugyanakkor érteni kell az emberek ügyes, bajos ügyeinek intézéséhez is. Tudni .kell irányítani a tömegszervezeteket, . Sok elvtársnál lehet tapasztalni, hogy csak addig szeretik a pártot, mig jutáimat/. vagy egyéb más szol-, gáltatást kapnak, amikor viszont bírálat éri Őket /—■ rögtön elfordul a párttól•és szembe áll vele. A minősítésekét úgy érzem egy kissé elraisztikéfiük, most is csak akkor foglalkozunk az emberekkel ha elakarjuk helyezni más területre, ugyanakkor nem beszéljük meg apróbb családi problémáikat. I{ A káderutánpótlás területen is. vannak problémákj- női < dolgozókat nem igen tudunk javasolni,' csak férfit annak: dacára a hogy nőivdolgozók vannak túlsúlyba. A művezetők kózö re' még mindig található, olyán helytelen nézet, hogy a nőket nem lehet egyenrangú félnek - tekinteni a féfiukkal a munka elvégzése során, /férjhez mennek, gyermeket szülnek stb./ Az 1956-os események előtt nagyon.sok elvtársat küldtünk iskolára , ami nem volt helyes. Abban- az időben k'_N az volt a fontos, hogy a kiadott tervszámot teljesítsük, de a minőség nem számított. Az üzemen belül 57 elvtársnak van pártiskolája, ebből 11 elvtársat nem tudunk használni. A Párt Végrehajtóbizottság is hibás azért, hory Muszka elvtársat elküldtük az iskolára, annak dacara, hogy tudtunk már előzőleg is hibáiról. A pártmegbizatást azért nem tartják sokan exisz tendállak, mert onnan nem lehet esétleg nyugdíjba menni, így inkább a gazdasági élet területén igyekeznek előnyökhöz jutni. Több elvtárs.van még mindig ol an, aki a sértett fél szerepét játsza 5 év után is, holott jelenleg legtöbben sokkal jobb körülmények között vannak, mint 1S5-B- bán voltak. Igyre több problémát okoznak a családi életek zavartadga és a kommunista erkölcs megsértése. A dolgozók ezt látják és egy-egy ember hibáját az egész párttagságra hárítják. L—----ő——