Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.15.a/2)

1957-05-07

r n- 5 -Solti Z olt ín elv társ; Rámutat arra, hogy nem szabad azzal áltat mi magunkat, hogy most 'r minden jól n.e ,gy a kerül tben. íz azonban ..máris /lemérhető, hogy a tömegek bizalommal, vannak a párt és a kormány iránt. - ez a íc politikai munkának és ju irányvonalnak köszönhető, niaiyrt az­­pszÍT eddig is folytatott, helyes az is, hogy a gyakorlatban helyes nolitikai elvek érve nyes dinen. , , , TaoasztaIható volt az is, hogy a tömegek többet is várták Kadar elvt árs beszédétől,valamely bejelentő sekre is gondoltak. Kelemen elv társ; , Leszögezi, ho-..y a Május 1. jobban sikerült, mint vártuk, pedig az ' _ elvtársak i -eh t*1 rtotiak ennek siie rétül, sut a part titkárok maguk is félt eh; s nem remélték, hogy ennyi embert sikerül kivinni a fel­vonulásra. miért féltek a parttitk rok ? ,,, „ Azért, mert egyrészt az előkészítés u.íi. felkezes munka volt. Másrészt azért, mert igen kevés idő volt az előkészületekre. ^ Féltek azért is, mert az adodő lehetőségeket sem használtak fel az előkészítéshez - mi magunk sem használtuk ki eléggé. Egyetért hévízi elv társ javaslatával, mely szeriht minden titkárt inén keli dicsérni a végzett ‘jo munkájáért - a hib ák ellenére is. azt, hős / milyen hatása van a május 1,-sikerének, mén nem lehet ilyen fovid idő alatt teljes egészében lemérni. Biztos, hon / a május 1. nyomán le® ne kmég párttagsági kérelmek, kérni fogják felvételüket a pultba. Ezeket nagyon gondosan kell. ei­­r-\ bi r áln i. lé é vszer leszögezi, hogy a nagyüzemek problémáját közelebbről meg keii nézni, az nem aiija a valóságot, hogy olyan nagy különbség 1-nne a na y- és kisüzemek partveztségének színvonala kozott, _ hz i<?az, hogy a nagyüzemek titkárainak, 1B tagjainak iné; nincs élig lanasz tál’: tűk a szervezés és általában a politikai munka terén. Ez viíá os, hiszen igyreszük uj emberek még.Erre még meg kell őket taní­tani. -Felhív ja r a fi'veimet, no ’. a következő május 1-en tiszt ázni ke : 1 /t majd, ho . a dolgozók térítés vagy térítés nélkül kapjanak különböző juttatási május 1-én, mert ez most sav;rt okozott. A munkaversennye 1 kapcsolatban - melyet Somkuti. elv társ kérdezett - megemlíti, hogy ilyen bizony nem volt, kezdeti lépések voltak erre a Hadi át o rgy ár bari. Befejezésül javasolja, hogy Hévízi elv társnak javasltát a juta Ima z s - s a 1 íi n c s o 1 a t bán - f o g a d ju k e 1. A p -nto ki IB elnöki értekezleten pedig Hévízi elv társ értékelje a május 1.- sikerét és a .egtörtént" hibákat id. • / » L-------------------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom