Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1989-03-18

r n-12 8-Az MSZMP-nek nehezek lesznek az elkövetkező évek, de ha a megma­radó mag követi a most beindult reform programot, és maga mellé tudja tömöríteni a "most nem tudom hová álljak" néptömegeket, akkor azt hiszem nem lesz nehéz újra a tagfelvétel és a politi­zálás sem. A nehéz gazdasági helyzet csak fokozza a politika iránti elége­detlenséget, romlik a közhangulat. A gazdasági vezetőknek a vál­lalatok pénztárcájából nehéz a gazdálkodás, míg az alacsony nyug­díjjal rendelkezőknek, valamint a pályakezdőknek a fizetésből ne­héz kigazdálkodni a megélhetést. így az ördögi körből kilépni, úgy tűnik, csak hosszú meneteléssel lehetséges. Megoldása a ke­ményebb, következetesebb munkavégzés kell, hogy legyen, és ennek vonzásába kell, hogy kerüljön a bérezésünk színvonalának emelé­se. Ne azon gondolkodjunk, hogy a munkanélküli segélyeket milyen indokok alapján, mennyi bürokráciával és milyen formájú sztrájk­joggal lehet felvenni, hanem azon, hogy azokat milyen módon és milyen munkaintenzitással lehet a feledés fátylával borítani. Meggyőződésem az, hogy sokat beszélünk és viaskodunk a korunkban jelentkező gazdasági és politikai reformok milyenségével, vala­mint a múlt hibáinak feszegetésével, és kevés időt fordítunk a múlt eredményeire és a jelenünkben is jelentkező pozitív dol­gainkra. Nem értek egyet azzal, hogy a nagyfokú bírálatok, kije­lentések, elemzések, újrafogalmazások előbbre viszik ügyünket. Van, ami segít, de van ami kimondottan hátráltató körülmény /lásd 1956. értékelését, stb./. A májusi pártértekezlet kimond­ta, hogy változtatni kell. Helyes, de ez olyan legyen, ami meg­fontolt, körültekintő és alapjaiban megdönthetetlen. Ne kelljen rövid időn belül újra módosítani, a finomításokat természetesen időben kell foganatosítani. Úgy érzem, Kőbányán az életszínvonal, közhangulat és sok más "divatos"dolog az országos hangulatot tükrözi. A kerületi párt­vezetésben nem volt olyan gazdasági, vagy politikai negatívum, ami a kerületi pártértekezlet összehívását fontossá tette /de ez is a divatok közé tartozik/'. L <1 O--------- —_l ........... 1 ■■ J 1 ■ « 11 1 111 r ■ --------------wrw*—-------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom