Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1989-03-18

r “i- 125 -tennünk kell azért, hogy a párt vonzóerejét megújítsuk. Amikor a KS küldötteivel megvitattuk az előterjesztéseket, ki­derült, hogy figyelmünket nem tudjuk csak az egyik-másik elő­terjesztésére koncentrálni, ezért abban egyeztünk meg, hogy törekvésünk csak olyan irányú lehet, amelyet ez szerint vitatjuk vagy erősítjük a leírt megállapításokat. Az anyagok mindegyike megfelelő keretet ad a munkavégzésre és ha mégis vitatjuk megállapításaikat azt a jobbítás szándékával tesszük. Ami a konkrét előterjesztéseket illeti, már a bevezetőben is em­lítettem, hogy a legvitatottabb fejezet a gazdaságpolitika volt. Hiányoljuk az anyagból azt a feltételrendszert, amely gazdaság­­politikai irányvonal testületi megvalósítására utal. Ki felel miért. Ha a cél az, hogy a politikai veztés mozgástere szűküljön rendben van, de ez is felelősség. Lényeges kérdés a tagság azonosulása, valamint az, hogy a jelen­legi helyzetben milyen eszközrendszer és mozgástér áll a válla­latok rendelkezésére. A párttagság kezdeményezőközössége változatlanul fontos tényező e tekintetben. Nagy vitára adott okot az anyag utolsó bekezdése. Ami a társadalmi és közéleti munkát illeti, rendkívül erős, sok jó gondolatot megfogalmazó anyag, csupán az a kérdés, hogy az állami és politikai munka eszközeivel mit tudunk belőle megvaló­sítani. Erősíteni szeretném az anyag azon gondolatát, amely cselekvés és kezdeményezőkészség kibontakoztatását irányozza elő. Az anyag utal olyan kérdésekre is, amely ma még bizonyos fokú irányítottságot igényel. Ez pedig olyan akciók szervezése, ame­lyek a párt politikájának képviseletére orientál. Nem esik szó az anyagban egy véleményem szerint igen fontos ' | il * L 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom