Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1985-02-23
i r.. 1 ■■ > 11 ’ " ■■ ■ r *- 70 -A kerületi pártvezetésnek, a fővárosi üzemek minden pártszervezetének, a Hazafias Népfrontnak, minden kommunistának azt a segitsóget, amit az elmúlt 5 évben kaptunk munkánkban a magam és a tanács nevében megköszönöm és elmondhatom, hogy a következő időszak feladatait meg tudjuk oldani* Simon József elvtárs X. kerületi Pártbizottság tagja, a Fegyelmi Bizottság elnöke Tisztelt Pártértekezletl Hozzászólásomban a párt fegyelmi helyzetéről szólok. Pártunk XII. kongresszusa nagy jelentőséget tulajdonított a párt vezető szerepének, egységének, cselekvőképességének és mindezek érdekében a pártfegyelem erősítésének. Különösen fontos volt szemelőtt tartanunk ezeket a követelményeket abból kiindulva, hogy a világban sokasodó politikai és gazdasági válságjelenségek érezhetően próbára tették és teszik Kőbánya kommunistáit is. Megállapíthatjuk, hogy a kerületi párttagság helyzete az említett körülmények között mégis kielégítő. A kerületben a párt vezető szerepe érvényesül. Köszönhető ez a párt és a tömegek hagyományosan jó, őszinte és nyilt kapcsolatának. A pártegységet, a cselekvőképességet az jellemezte és jellemzi, hogy a párttagság döntő többsége jelenleg is helytáll, becsülettel tesz eleget kötelességének. A párthoz való tartozásának a pártegység politikai, ideológiai követelményeinek a párttagság túlnyomó többsége megfelel. A párt politikáját helyeslik és elfogadják. Ugyanakkor tapasztalható helyenként elbizonytalanodás, a viták, ütközések elkerülése is, gazdasági, társadalompolitikai, anyagi stb. kérdésekben. lu— -----rl n