Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1975-02-15

r - n CSÁKI LÁSZLÓ vezérigazgató Posta Központi Kábelüzem. Üdvözli a Pártértekezletet a X. kerület egyik uj üzemének kom­munistái és dolgozói nevében. A Központi Kábelüzem 60 éve alakult, d e o mi tgységüuk a X. kerületben ceak 3 éve költözhetett uj üzemrészbe. Feladatún k a hir hálózat épitéae erazégpa viszonylatban. Az or­szág hírközlése nagyon fontos és ennek érdekében szervezzük munkán­kat. Igen fontos munkát végzünk gyakran változó munkahelyeken, ezen munkáknak sajátossága alapján szervezzük és irányítsuk ered­ményesen politikai és gazdasági munkánkat. Nehezen tudtuk össze­fogni a dolgozókat , de most már azt mondhatjuk, hogy 1973 v alapján kiváló üzemi kitüntetést értünk el. Átszervezést is haj­tottunk végre és uj nagy feladatokat kellett a munkaprogra­munkba iktatni. Hogy ilyen körülmények között kiváló üzem kitün­tetést értünk el igen jelentős szerepe volt annak, hogy köze állt a telep építésének b efejezése , amelyet a X. kér. Partblzott­ság is szorgalmazott. Ezek mellett még a párt csúcs vezetőséget megszerveztük es kü­lönböző kerülethez tartozó pártalapszervezetek összefogása , a po­litikai munka szervezése is megindult, nem visszaesést hozott, hanem szép eredményeket értünk el. 1974 évi eredményeink is szépek és a kiváló üzem kitüntetésre is­mét pályázunk. Az 1974 évi munkánkat Hazánk Felszabadulásának 30. évfordulójának, tiszteletére indított munkaversenyhez elsők között csatlakoztunk és komoly feszítéseket tettünk annak érdeké­ben, hogy ezeket végre is hajtsuk. Ezen vállalásainkat a mozgal­mi és szakmai aktivitás jó összefogásával és 55 szocialista bri­­fád vállalásával alapoztuk meg. Szervezett és összehangolt politikai munkát mindig gyakoroljuk. A dolgozók elsősorban a párttagok politikai, állami oktatásban való továbbképzését szorgalmazzuk. Áttekintettük, hogy a dolgozóink 10%-át sem teszi ki, aki nem vesz részt, párt vagy állami oktatásban. L------111 I I I I ■! J I II ■ 1 • * ' »

Next

/
Oldalképek
Tartalom