Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1975-02-15
r . i E tervekben kerül rögzítésre, hogy mely fiatalok értek meg a politikai alapismereteik, példamutató gazdasági és társadalmi munkájuk alapján arra, hogy a párt soraiba kérhessék felvételüket. Az így KISZ ajánlással párttaggá lett fiatalok pártmegbizatásként a KISZ munka további aegitéaét,va kommunista gondolkodásmód szélesítését, népszerűsítését kapják. Ugyanilyen fontosnak tartjuk a natalok KISZ taggá nevelését is. Az 1974* IV. 17-én alkotott KISZ KB. határozat egyértelművé tette minden fiatal számára, csak akkor mondhatja magát a szervezet tagjának, ha a közösségben és a közösségért képes dolgozni. Ez a minőségi színvonal azt követeli meg minden KISZ tagtól, hogy a gazdasági munkában szakmai, politikai képzésben egyaránt helytálljon, a maga tudásával járuljon hozzá szocializmust épitő hazánk céljainak eléréséhez. Politikai és szakmai képzésben az elmúlt évben 212 fiatal vett részt. KISZ tagjaink 95 *-a a szocialista munkaversenyben résztvesz. Kevesen vannak a mai napon a teremben, akik nem vallják azt, hogy az ifjúság minden korban többre és többre vágyott, nagyobb igényekkel lépett fel, mint elődei. Tudjuk, hogy ránk is a türelmetlenség jellemző, s ezért igyekszünk lehetőséget biztositani minden olyan kezdeményez snek, amely a társadalom a szocializmus felépítését szolgálja, és lehetőséget biztosit a fiatal kezdeményező kedvének kibontakozására, emberi, szakmai, politikai tudásának bizonyítására. KISZ csucsvezetőségünk és alapszervezetini munkájukat az elmúlt időszakban jól végezték, ezt bizonyltja, hogy 1973-ban "A barátság II" kőolajprogram végrehajtásában végzett munkáért a KIoZ KB. dicsérő oklevelét kapta szervezetünk. ügy értékeljük munkánkat, hogy úgy az ifjúságpolitikai határozatból, mint az ifjúsági törvényből adódó feladataink megoldásában jelentősen előreléptünk. Az ifjúsággal való rendszeres foglalkozás munkánk szerves részévé vált. Feladatunk az elkövetkező időben, hogy a jelenleg is aktuális munkaterv megfelelő poltjai minden esetben és minden politikai, gazdasági egységnél végre legyenek hajtva. 1 ■■ ) — ■ ■ ■ 1 1 r------------* ^ L----------_j