Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.15.a/1)
1962-10-20--21
r n- 7 -jobban kell törekedni arra, hogy a hozzászólók körét bővitsék, okvetlenül szükséges, hogy az alapszervezet munkájának értékelésében, a feladatok meghatározásába az alapszervezet tagsága fokozottabban s nagyobb számban vegyen részt. A párt rendezvényekről való elmaradozókát a pártcsoport, a vezetőség már kezdi felelősségrevonni, ezt a munkát a jövőben is következetesebben kell folytatni. A taggyűlések megtartásához általában ünnepélyes környezetet biztositanako Ap pártcsoportokat szervezetileg rendben találtuk, általában termelési egységekként vannak megszervezve, a a pártcsoport bizalmi is azon a területen dolgozik. Az alapszervi pártvezetőségek törekednek arra, hogy a pártcsoport bizalmi képes legyen jól ellátni a feladatát. Több pártcsoport bizalmival való beszélgetés alapján kialakult bennünk az, hogy a bizalmi a feladatát ismeri azt önállóan el is tudná látni. A korábbi évekhez képest ezen a területen is nagy fejlődés tapasztalható. A korábbiakban a tagdij beszedésével és a taggyűlés időpontjának közlésével kimerült a bizalmi feladata. Határozott törekvés van arra, hogy minden alapszervezetnél elven pártcsoport élet legyen. J^pártvezetőségek rendszeresen tájékoztatják a bizalmiakat a helyi pártvezetőség és felsőbb pártszervek határozatairól, s a pártcsoport bizalmiak az instrukciók egyrészét a párttagságnak tovább is adjak. A partcsoportoknak a taggyűlés előkészítésében nagyrészük van. Sok helyen már érdemben beszélik meg a taggyűlés anyagát, állás foglalnak a tagfelvételeknél, ül. amennyiben problémák vetődnek fel, felhívják a bizalmin keresztül a Párt vezetőség figyelmét. Szinte általánosan tapasztaltuk, hogy a taggyűlés után a taggyűlésen hozott határozatokat a pártcsoportok nem alkalmazzák a saját területükre, igy a taggyűlésen hozott határozatokból adódó feladatok jórészét az alapszervi vezetőség tagjai végzik el. A jövőben ezen a térén is változást kell elérni, a bizalmiakat inspirálni kell a kezdeményezésre, az önállóságra, a Párt határozatok saját területére való alkalmazására. Az aktivitásra a pártcsoporton belül ugyanazok a jellemzők, mint amit a taggyűlésekkel kapcsolatban megemli tét tünk. Pld. a szeptemberi párthatározatokból adódó L 27tO---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------....................... .1 1 II I . ----------------------------------------------------------------------------------------