Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.15.a/1)

1959-10-17--18

r ... n erőfeszítéseket tesznek egyrsészt a termelés növelése, másrészt az önköltség csökkentése érdekében. A számok világosan bizonyítják, hogy a fejlődés üteme olyan nagymérvű volt, mely megfelel a párt március 6,-i határozatának és ezen túl is még az első negyedévről . a harmadik negyedévre, kb. 32o millió frt.-al termeltek többét a___________j kerület üzemei. A fejlődés legtöbb vállalatnál tervszerűen ment * ~ 1 végbe. Vannak olyan üzemek is, ahol a termelés előkészítésében mutatkozó hiányosságok következtében csak azerős rohammunka segí­tette hozzá a vállalatokat a tervteljesitéshez. Ennek következ­tében hatalmas többletköltség, jelentős túlóra igénybevétel és hitel * folyósítására került sor. Példakép említem én is a V.K.-t, ahol a harmadik negyedévben és - ahogy Kelemen elvtárs is elmondotta - 54 ezer túlóra igénybevétel vált szükségessé. Az Oriongyár a külső és belső anyaghiány, valamint konstrukciós nehézségek miatt a fizikai állományú létszámnál, mintegy 4o ezer túlóra volt. A V.K.-nál mér­legeltük a vállalat nehéz helyzetét, különösen a Gépgyár vonatkozá­sában mutatkozó öntvénye11átás problémái miatt mutatkoznak, amelynek során megáillapodtunk a vállalat igazgatójával, annak idejéh abban, ^ hogy szeptember 3o-ig hitelt tudunk adni a gépgyárnál mutatkozó problémák megoldására. Az öntvényekkeltepcsolatban ki kell térni arra, hogy a vállalat az öntvény beszerzését 29 öntődén keresztül bonyolítja le, amely Önmagában is hátáltatója a termelésnek. Ezen a helyzeten feltétlenül javítani kellene az iparágnak, minisz­tériumnak és ezen túlmenően jobban össze kellene hangolni az öntö­dék és a felhasználó vállalatok kooperációját. A VillamosgÜp és Kábelgyárnál ezek az erősáramú gépek a Sz.U.-ból kapott 3oo milliós áruhitelből küldött gépekből készülnek, akkor amikor Apró elvtárs a gazdasági küldöttség élén kint járt a Sz.U.-ban. Tudom, hogy az Oriongyár is nagy munkát végzett az év folyamán, 12 ujtispusu rádió és televízió gyártását kezdte meg , mégis fel kell figyelnünk egy­két olyan hibára, amely gondosabb előkészítéssel elkerülhető lett / ■ ' volna.' Í Példaképpen említem, hogy 3oo ezer frt. értékű szerszámot rossz rajz ~s alapján készítettek el, melyek nyomán 1000 drb. rádió vált hasz­nálhatatlanná. A vállalatnál , mint ahogy Berczeli elvtárs is el­mondta, a harmadik negyedévi tervteljesités 85#1 $ volt, ezen belül az export 47*8 $. A termelés kérdésénél nem szabad figyelmen kivül hagynunk az önköltség alakulását sem. Ezen a téren majdnem minden vállalatnál tapasztaltunk javítanivalót. Az üzemek nagytöbbsége tervüket túlteljesítették, de nagyon kevés vállalatnál találkozunk a tervteljesités előirásszerinti teljesítésével. Tervszerű teljesí­tésről beszélhetünk az elmúlt időszakban a Dinamó Vifogynál, a Bp.-i Cement és Kőipari vállalatnál, a Kőbányai Gyógyszerárugyárnál, a Kőbányai Könnyűiémnél,a Kőbányai Műanyaggyárnál, valamint a Medicor * Röntgen Müveknél. Bár globális tervét teljesítette a Radiátorgyár, az EKA a tervszerűség vonalán komoly eltérést láthatunk. Nem kívá­nok részletesen kitérni a tervszerűség jelentőségére, annak népgaz­dasági vonatkozású láncolatára. Meg kell azonban említeni azt,hogy • a termelésben mutatkozó nehézségek egyik főforrása a tervszerűtlen előkészítés. A termelés kérdésével szorosan összefügg a készlet és a hitelgazdálkodás, a M.N.B. megállapítása szeriht. A kerület üzemei nagyrészt túlzott anyagbiztosításra törekednekvmely­­nek elkerülhetetlenül velejárója az elfekvő készletek keletkezése. Mi minden eszközzel elősegítjük a termeléshez szükséges anyagok biz­tosítását, de ugyanakkor minden rendelkezésünkre álló módon harcolunk az elfekvőség keletkezésének megakadályozásáért. -|___________________________________________________________________________j ■ ' '----­­' ■ • ■— . . . • • 7 : : . ' • ■ , 17 . •• • •• V

Next

/
Oldalképek
Tartalom