Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.14.a/11)
1986-10-07
-ma :» Ii- 3 -- Az irásos előterjesztések kétségeket támasztanak az ifjúság körében végzett politikai képzés állapotát illetően. A pártszervezeteknek és a munkahelyi vezetőknek is segiteniők kell a KISZ választott vezetők képzésében.- Az iskolákban állandóan visszatérő téma a politikai képzés. Számos kisérlet tapasztalata, hogy a jól felkészült párttag nevelők sokat tudnak segiteni.- A "beiskolázások"nál fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy akikre szükség van, feltétlenül vegyenek részt, akiknek igényük van a politikai képzésben való részvételre tegyük lehetővé a bekapcsolódást. A KISZ erősödne azáltal, ha a képzésbe szőkébb rétegek bevonására törekedne. El kell érni, hogy legyen hitele annak amit oktatnak. Nem általános politikai ismereteket, hanem a helyben felhasználható ismereteket kell oktatni. Fontos lenne az "utógondozás" Pl. a titkári táborozások után figyelemmel kellene kisérni a résztvevők mozgalmi pályáját, gondjaikat.- A politikai képzésben - legalábbis a káderképzésben - szakítani kellene bizonyos konzervatív szempontokkal, amely abból indul ki,hogy a felnőtt tudata a fejlettebb. "Hátha tanulhatunk az ifjúságtól". Az oktatás keretében - legalább kísérletképpen - lehetőséget kellene adni a fiataloknak, hogy ők doglgozzanak ki programot. Mit javasolnak és hogyan megoldani?- A KISZ vezetőképzés és tömegpolitikai képzés alapvető feladata, hogy a társadalom előtt álló nagy feladatok megoldására készitse fel az ifjúság különböző rétegeit. A párthoz tartozó politikai ifjúsági szervezetként a pártnak erre irányuló célkitüzéeit kell közvetíteni, megértetni. A pályára, életre való felkészülés részévé kell tenni a politizálás, a közéleti tevékenység igényét. Ez nem csak tanfolyamon lehet tudatosan és tervszerűen előmozdítani, hanem a munkahely, intézmény és mindenekelőtt az ifjúsági szervezetben kialakított légkör és fórumok nyújtotta lehetőségekkel. A mozgalmi jelleg erősítése mindenekelőtt önkéntes társadalmi részvételt r igényel. A KISZ által szervezett tanácskozásokat, vagy má^formákat is a jelenleginél is politizálóbb jellegűvé kell tenni. A pártszervezetek ebben is nagy segitséget adhatnak. 0 z J ------------ .---— ■ — I -------------------------------T ■ ■ p ' \£Jf , ■ . > -4