Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.14.a/7)
1960-11-23
Sajnos sok helyen hiányzik az őszinte légkör. Galambos olvtárs referátumában megemlítette, hogy a MÁV-tól többen el lettek helyezve, akik elmondták véleményükét, de arról nem hallottunk, hogy a felfedezés után mi történt velük. Az lett volna pedig a megnyugtató számunkra.A pártnak oda kell hatnia, hogy az emberek ne legyenek kitéve ilyen retorzióknak. Egyes vezetők a tömegkapcsolatról beszélnek, ugyanakkor a saját munkaterületük dolgozóit sora ismerik. Egyes dolgozók ha bemennek " a főnökhöz " azt sem tudják, hogyan álljanak a lábukon. Számtalan helyen tapasztalható az úrázás, a munkások részéről a vezetők felé és erről a polgái’i mentalitásról nem tudnak lemondani. Azt tapasztaljuk, hogy az ellenforradalom után 4 évre, eltávolodunk egymástól, a kommunisták félnek a párttagoktól és ennek következtében nem merik megmondani az igazat. A bírálatnál meg kell emliteni, hogy akik látják a hibákat és fel kellen nekik vetni, a gazdasági függés miatt elhallgatják. Anyagiság mutatkozik meg. Az egyéni érdeket hajszolják és nem veszik figyelembe a társadalmi érdeket. Ezt tapasztaljuk sok esetben az üzemekben, az 500 Frt-os prémium visszatartja az embereket a bírálattól. Nekünk valóban ezeknek a hiányosságoknak megszüntetéséért harcolnunk ^ kell. Le kell küzdeni a függőséget és az ebből adódó rothadt szellemet. Örül a pártbizottságon létrejött változásoknak. Neki magának is hosszú évekig volt keserűsége, ami a kerületi vezetőiekéi szembeni bizalmatlanságból adodótt. Nem volt kihez fordulnia. Szerencsére a PB- on volt egy-két:elvtárs, akik biztak benne, annak dacára, hogy erről le voltak intve. Szükséges, hogy a PB-on megfelelő légkör alakulhasson ki és; hogy mindenki bizalommal fordulhasson, bármilyen problémája is van, mert egy-két elvtárs ha sérelem is éri, ezen tulteszi magát, azonban sok rendes,becsületes ember visszahúzódik. Végül megjegyezte, hogy Kemény kézzel kell kiirtani az olyan szemléletet, ami karos. Ugyanakkor nem ért egyet Kádár elvtárs felszólalásával, mert azt nem lehet eltűrni, hogy a párt szavát egyes emberok semmibe sem vegyék. Szabó elvtárs:/Bp.Sertésvágó:/ Sok üzemben járt a kerületbe s az a szokása, ha egy üzembe bemegy, /*■> megkérdezi a párt és gazdasági vezetőket, hogy ismerik-e a termelekenység emelésével kapcsolatban hozott párthatározatot. A válasz minden esetben az, hogy nem. Megemlítik, hogy Horváth elvtárs tartottugyan egy beszámolót; jó példákat is hozott fel, de nem tudják, hogy ebben mi a határozat. Ügy vetik:fel, tudnak egy határozatról, de az a normarendezéssel foglalkozott. Pl. az egyik üzemben mikor megkérdezte az igazgatót, hogy tettek-e valamit a határozat érdekében, a válasz az volt, hogy mi már ezt végrehajtottuk, ő is a normarendezésre gondolt. Javasolta a kér. PB-nak, ne kezeljük titkosan ezt a határozatot. Szükséges, hogy ezt minden párttag ismerje. Ugyanakkor az igazgatók és párttitkárok részére, a határozat ki'jegyzetelésére adjon lehetőséget a kér. PB. Galambos elvtárstól kér választ arravonatkozólag, hogy a munkásból lett funkcionáriusokat hova kell besorolni, tudniillik ő is munkás volt - jelenleg értelmiségi - és annak is érzi magát, mégis mint értelmiségi van elkönyvelve. Javasolja: hogy a munkésértelmi.sóg kifejezés helyett, a dolgozó értelmiség kifejezést használjuk. Kádfcgx.Klvkiacs Kádár elvtárs hozzászólására reagált és határozottan kijelentette, hogy az eddigi összes vizsgálatok határozataiból semmit som hajtottak végre. Kádár elvtárs különböző üléseken, egy-egy vizsgálat anyagáról 5 soros bejelentésben tájékoztatta az elvtársa^at. Komoly felelősséget vet fel szemelyzzerint Kádár elvtars felé. Nem tettek meg a Ferencvárosi Gócon semmit annak érdekében, hogy a kincstári rothadt szellemet felszámolják. ./. .. ÍJlv.Vu *v» -v • * .*-▼ v ’'v ! /' i H i - — — — ay >