Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.14.a/6)

1964-02-10

I §- 3 -van szükség igyekezetre, Véleményünk szerint a KISz csak részben tett még eleget a VB idevonatkozó határozatának, az elkövetkezendő időben sokkal nagyobb gondot kell,hogy fordítson á tömogszervezet*ítben folyó eszmei, politikai nevelő munkára, valamint a KISz Bizottság és az MTS elnök­sége kapcsolatának megjavítására. A szakszervezetek munkáját az ÉDOSz-szal meglévő kapcso­latainkon keresztül mértük le. Megállapítottul?, hogy az ÉDOSz a jövőben is ugyanolyan anyagi támogatásban kívánja részesíteni a sportköröket, mint az előző időszal?ban. Az üzemi bizottságokon keresztül gondoskodott arról is, hogy a szakszervezeti sportaktivál? résztvogyonek a sporttömeg­­szervozet munkájában. Beszélgetéseink során ugyanezt ta­pasztaltul? még az egészségügyi intézményeknél és a Vegyi­műveknél is*- Ha tehát e három szakszervezet munkáját ál­talánosságban vesszük, megállapíthat jul?, hogy a szakszer­vezetekkel egészséges kapcsolatot lehet kiépitoni a sport­­tömegszervezoti munka előnyére. A Pártbizottság 1963 november 14-i hatén ozata alapján ja­nuár 31-ig titkári értekezleten kellett volna ismertetni a választások és átszervezés tapasztalatait, valamint a párt szervezőtől? további feladatait.. A Pártbizottság mun­katervibe ezt a pontot bevonni mer nem tudta, de úgy gondoskodunk a határozat levitáiéról, hogy azt február elején ágit.prop. titkári értekezleten fogjuk ismertetni. Az idézett VB. határozat 4. pontja arra vonatkozik, hogy az MTS elnöksége alakitsa meg a kommunista csoportját. Ez időben már megtörtént, a kommunista osoport első alakuló ülését megtartotta, megválasztotta vezetőjét. A program kidolgozására ezideig még nem került sor, miután a felsőbb sportszervcl? irányelveit közeljövőben fogjuk csak megkapni. A hatánozat többi pontjainak végrehajtási határideje még nem nulü cl. A határozat végrehajtására a kővetkező lépé­seket tettül?; a Sportbizottság a MTS-sol karöltve 15 üzemi | ± _j * - -.19

Next

/
Oldalképek
Tartalom