Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1988-10-13

a I- 2 -A Posta Kísérleti Intézet szakemberei már kidolgozták azt a műszaki dokumen­tációt, amelyre alapozva el lehetett kezdeni az előkészítő munkát. Ennek alapján lett kiírva egy pályázat, amelyet öt olyan gazdasági egységnek juttatott el a kerületi Tanács, amelyek korábban már jelentkeztek vagy ér­deklődést mutattak a munka elvégzésére. A beérkezett ajánlatok közül legked­­veződbbnek a Telekábel ajánlata látszik, (lakásonként 900-3500 Ft között) egyúttal lehetőséget kínál fel kft-ban való részvételre, amely jó alapot biztosítana a kiépített rendszer folyamatos bővítésére és egyúttal a kerü­leti Tanács (és más vállalatok) által befektetett pénz megtérülésére is. A Telekábel vállalná a stúdió (a közösségi TV adást kialakítandó) létreho­zását is. Az Állami Biztosító Belvárosi Területi Igazgatósága jelentkezett egy olyan ajánlattal, hogy az új lakásbiztosítás megkötése esetén vállalja a műholdas TV adás vételi lehetőségek megteremtését, illetve a költségek át­vállalását lakásonként. Javaslat:- A kerületi Tanács - tanácstagokkal, lakóközösségekkel együttműködve - szer­vezze meg a kábeltelevíziózás felételeinek kialakítását a József Attila la­kótelepen, biztosítva a rendszer további fokozatos szélesítését. Javasoljuk a Tanács és az IKV számára a Kft-ban való résztvételt, tekintettel a hosszú távú elképzelésekre. Keresni kell a lehetőségét annak, hogyan lehet más vál­lalatok bekapcsolásával, illetve később a stúdió létrehozásával kedvezményes lehetőséget teremteni a vételi lehetőségek kiépítésében az anyagilag nehezebb helyzetben lévő lakosok számára.- A stúdió kialakítását úgy kell szervezni, hogy a közösségi TV adás üzemelte­tésében a kerületi irányítás érvényesüljön. Ennek szabályozására, a személyi és egyéb feltételek kialakítására (szerkesztőbizottság stb.) térjen vissza a Végrehajtó Bizottság.- Az új egyesülési tv figyelembevételével javasoljuk megfontolni egy olyan egyesület - kábeltelevizió egyesület stb. - létrehozását, amely tömöríti a közös tevékenységben - nem elsősorban anyagilag - érdekelt szervezeteket, közösségeket, és segíti a rendszer folyamatos bővítését, a közösségi TV adás szervezését. 1 09 ' — éJ ~ ‘ ‘ ‘ ‘ ~ " —k 1' ——.....* ■- ■ ■ . — - .... X ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom