Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1985-01-03
* &M>-^fl» * i 4- 8 -Elvi funkcióját a közvélemény kevésbé vitatta, a párt iránti bizalom továbbra is jellemző. A párt működésének nyíltságát elismerően minősitik. De megjelentek olyan vélemények is, amelyek a vezetőszerepet csak társadalmi méretű koncepciók kialakítására, mások számonkérték minden olyan kérdésben, amelyben a párt korábban - más társadalmi helyzetben - állástfoglalt, döntött, szervezett, Találkozhattunk egyes rétegérdekek egyoldalúan a pártra való átruházásának igényével is. Erősebb - bizonyara etika-erkölcsi indíttatásból - a párt egyes tagjainak szemléletére, magatartására kritikailag utaló megközelítés. A párt szövetségi politikájának számos elméleti és gyakorlati kérdése is foglalkoztatta a kerület dolgozóit és lakosságát. Úgy tapasztaltuk, hogy alapvetően a pozitív szemléletet mutató gondolkodásmód a jellemző. Társadalmunk osztályainak, rétegeinek összefogását viszont egyesek kizárólag a párt feladatának tartják. A rétegződésen belüli közeledési, ugyanakkor differenciálódási folyamatok szükségszerűségének megértése, elfogadása is sok tudati problémát okozott. Egyesek messzemenő következtetéseket vontak le a magánszektor tagjainak viszonylagos számszerű növekedéséről, egyesek életkörülményeinek jellemzőiről, és felszínes áttételezésekkel egészen a tulajdonviszonyok kritikájáig jutottak el. Tapasztalható volt néhány esetben - de tendenciajellegben is - a közmegegyezés liberális értelmezéséből adódó ideológiai, politikai lazítás igénye is. Szélsőséges vélemények a világnézeti különbségeket kizáró tényezőnek tartják a szocializmus következetes építésében. A szövetségi politika értelmezésében,alkotó alkalmazásában a párttagság ideológiailag is aktiv rétege mellett jelentős támaszunk volt az értelmiség különböző csoportjainak, kiváló személyiségeinek tartalmas együttműködése. A fenti kiemelések - és az itt nem részletezett teljesség - igazolja, hogy a marxizmus-leninizmus meghatározó pozíciója a kerületünk életében, a gazdasági-társadalmi viszonyok alakulásában a beszámolási időszakban is érvényesült. Jelentős szerepet töltött be feladataink kialakításában munkánk tar-L=— —-----------—-------............................... ymm ^**hh*pp— ~