Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1985-01-03

I • r w ^ I m I 4 telek változásai mellett a korábbinál kapjon nagyobb hangsúlyt az értékesités helyzete és állapota. Foglaljon állást a VII. | ötéves terv gazdasági és kerületfejlesztési céljaiban, alakít­sa ki a megvalósítást elősegítő politikai programját. A kerületi pártbizottság tevékenységében kapjon nagyobb szere- i pet a kerület fejlődését szolgáló, perspektivikus elképzelések I elemzése, támogatása, amely a társadalmi érdekek mellett biz­tosítsa a lakóterületi érdekek megvalósulását is. Fő feladat, a dolgozók politikai eszközökkel történő mozgósítása, ebben | kapjon nagyobb szerepet az egyes kommunisták felelőssége a döntésekben, példamutatásuk az egységteremtés folyamatában és személyes pártmegbizatásuk ellenőrzése. A gazdálkodó szer- 5 vek feladata, hogy erősitsék a szocialista brigádok érdekelt­ségét a vállalati gazdálkodás javításában. A következő tervidőszakban meg kell alapozni az életszínvo­nal érzékelhető emelkedését. Kerületünkben ennek különös jelentőséget ad, hogy az infrastruktúra területén több el­maradásunk van a fővárosi átlaghoz képest. Fő célkitűzéseink közé tartozik, hogy az erőforrások lehetséges átcsoportosítá­sával javítsunk az oktatásügy feltételrendszerén, az egész­ségügyi ellátás színvonalán. Az időskorú népesség érdekében a szociális ellátás rendszerét kell korszerűsítenünk. A tele­pülésfejlesztési feladatok kijelölésében növelni szükséges a lakosság érdekeltségét, a megvalósításban részvételét. A kommunisták segítségére e területeken feltétlenül támasz­kodnunk kell. 2. A társadalom tudatát alapvetően a párt fő politikai célki­tűzéseinek megértése, a velük való azonosulás, a társadalmi cselekvés, az aktiv, alkotó munka határozza meg. A párton belüli nevelőmunka középpontjában a szocializmusról kialakult felfogás fejlesztésre kerüljön. Legyen előtérben a reális nemzeti önismeret kialakulásának, a nemzeti önbecsülés és a szocialista hazafiság fejlődésének segítése. Határozottan, elvi alapokon kell folytatni a harcot az ideo­lógiai nevelést és a tömegpolitikai munka eszközeivel az I ............ -1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom