Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1984-01-26

A í- 7 -kiküldtük. Ez valamint a rendelkezések megjelenése előtt és azt követően kiadott agitációs anyagok Politikai Vitakör, Budapesti Fórum, Kossuth kiadvány, a szakszervezet által kiadott "Kérdezték" sorozat, stb. mind tartalmuk miatt és mennyiségük miatt is széleskörű elismerést váltott ki. A Ferencvárosi Hiradó és az időközben, megjelenő üzemi lapok a megjelent határozatot nem csak ismertették, de a helyi sa­játosságokat is figyelembe véve tanácsokat is adtak olvasóik­nak. Kiemelhető a vállalatok közül az FVSZV, ahol az anya­gokat is hasznosítva részletes belső tájékoztatót is készí­tettek. Az 1983. év évinditási folyamatában lezajlott gaz­daságpolitikai, belpolitikai kérdésekkel foglalkozó pártna­pok, férumtaggyülések nagyrészében differenciált tartalommal, ebből következően különböző eredményességgel szóltak a lakás­­gazdálkodás korszerűsítésének indokairól, feladatairól. A pártszervezetek felkészítésében, a dolgozók és a lakosság tájékoztatásában az országos és fővárosi tömegkommunikációs eszközök mellett a szóbeli és Írásos agitáció különböző formá­jában kerületünkben is folytatódott az 1982-ben megkezdett folyamat, alapvetően teljesítve a felsőbb pártszervek e terü­letre vonatkozó követelményeit. Körzeti pártszervezeti párt­­gyülések, fórumokon a határozatnak megfelelő időpontban a tagság nagy része kapott tájékoztatást a lakásépítés, fenn­tartás, lakásgazdálkodás tapasztalatairól. A munkahelyi párt­szervezetek közül elsősorban a közbeeső irányítóknál testüle­ti üléseken alakították ki a helyi feladatokat. Általános, hogy a pártoktatás különböző formáin foglalkoztak a lakásügyi kér­désekkel, emellett a tömegszervezeti oktatásokon is széles körben megjelent az a téma. A sokoldalú foglalkozás hozzájá­rult a változások alapjainak megismeréséhez, megértetéséhez, ugyanakkor annek kampányjellege és néhány kérdésben nem kellő mélysége miatt az eredményesség nem éri el a szükséges szin­tet. Történtek intézkedések az Írásos agitációs kiadványok tervszerűbb elosztása érdekében, ennek hiányosságai mellett ugyanakkor az is tapasztalható, hogy azok tartalma nem kerül megfelelő öntevékenységgel hasznosításra. E feladatok végre-L _i­­------ PtH—-------—- r » *0

Next

/
Oldalképek
Tartalom