Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1981-09-17
s Alaksza elvtárs:javasolja, hogy fogadják el az előterjesztést, he kerüljön megint VB elé, a fegyelmezetlen pártszervezeteket pedig részesítsék figyelmeztetésben. A körzetek költségbesorolása irreális, felül kell vizsgálni.Pl.József Attila lakótelepi pártvezetőségé. Kovács Tiborné elvtársnő: megköszönte, hogy a VB lehetőséget adott, hogy elmondhassa személyes tapasztalatait. 0 is résztvett az anyag készítésében, komoly gondot jelentett az idő rövidsége, sok mindent figyelembe kellett venni, mint gépi feldolgozás, uj keretek, átsorolások, stb. Véleménye szerint a kerületi tervek reálisak, megfontolt, ha szűkén is, de a költségvetés biztosítja a politikai munkához való anyagi feltételeket. A működési költség 5 %-os emelését engedélyezte a KB /pl. a fűtési költséget 81-re rosszul tervezték meg./ A Budapesti Pártbizottság Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya támogatja ezt a költségvetést, kéri a PVB-t, hogy fogadja el. Dr.Németh elvtárs: véleménye az, hogy nem megalapozott a tagdijbevótel tervezése, amikor junius hó+lo %-ot tervezték. A táb, lázatok és a szöveg között nincs összhang, rendezni kell. A József Attila PV költségvetési igényét nem érti, szerinte irreális, felülvizsgálását javasolja. A végrehajtás szervezésében az instruktoroknak is van felelőssége. Javasolja, hogy a PVB bizza meg a felügyelő titkárokat, hogy a pártszervezetek mellett ezt a felelősséget is állapítsák meg. A többivel egyetért. Kovács Tiborné elvtársnó: a tagdíj megállapításánál a junius hónapot határozták meg, nincs tapasztalati adatuk, minden kerületnek igy kell tervezni. Farkas elvtársnő: a József Attila PV költségvetését nézzük át meg egyszer, e' nélkül fogadja el a PVB, amikor a hiányzókat hozzuk, akkor ezt is még egyszer. Ábrahám eÍvtárs: javasolja, hogy a PVB fogadja el az előterjesztést a JózsefAttila PV és a hiányzó 38 pártszervezet nélkül. Részesítse figyelmeztetésben a fegyelmezetlen pártszervezeteket, továbbá állapítsák meg a felügyelő titkárok az instruktorok felelősségét, az anyagban teremtse meg a PGO a szöveg és a táblázatok közötti összhangot. Ha a BPB módosítást igényel, akkor kerüljön újra a PVB elé az anyag. Ezzel a javaslattal a PVB egyhangúlag egyetértett. L £__________________________________________ \ .. . . ___ I *- 4 -