Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1981-07-02
- 2 -A fiatalok ögyre erőteljesebben keresték a KISZ helyét, szerepét,helyi és társadalmi méretekben egyaránt, gyakran elégedetlenek annak tevékenységével. Az ifjúsági szövetségért érzett felelősség, az öntevékenység sok területen erősödött, ugyanakkor fellelhető az érdektelenség, a közömbösség, az elzárkózás és a szembenállás is. ^ A pártszervezetek, a kerületi párttestületek irányitása érvényesült, a pártbizottság apparátusa a határozatok végrehajtásában összességében eredményesen tevékenykedett. A kerületi KISZ Bizottság intézkedési tervének megfelelően aktivan dolgozott, A KISZ apparátus feladatait többségében teljesítette, ugyanakkor a testületnek rá kellett mutatnia néhány komoly hiányosságra, problémára is. Az értékelés, a szerzett tapasztalatok alapján a kerületi időszerű feladatok meghatározásra kerültek. I. ^ 1./ A KISZ kongresszus, a budapesti és a kerületi küldöttgyűlés határozatának végrehajtásával összefüggő főbb követelmények:_____________________________________ A KISZ munkája minden szinten az MSZMP XII. Kongresszus döntéseinek végrehajtását szolgálja. Ez megköveteli, hogy növekedjék kerületünkben az ifjúsági szövetség politikai súlya, befolyása az ifjúság minden rétegében. Aktivan és nagyfokú önállósággal vegyenek részt a társadalmi-gazdasági feladatok megoldásában, a párt politikájának hirdetésében és megvalósitásóban. Közvetitsók tudatosan és következetesebben az ifjúság véleményét, képviseljék jogos érdekeit. A munkában és a tanulásban való eredményes részvétel legyen minden fiatal megítélésének mércéje. Pő követelmény _ __________________£3_______________________________ ' ' i ... s ■— -_____________________-b_______________________________________________