Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1981-07-02
A Kongresszusi Levél vitái során nagyon sok fiatal mondta el véletmónyét a KISZ-ről, a társadalmi ós helyi kérdésekről. Hasznos javaslatok születtek, melyek a fiatalok tenniakarását bizonyítják. Rétegenként eltérő hevességgel vetődtek fel szooiális kérdések, melyek jelzik, hogy az üzemi demokrácia fórumain a fiatalok által jelzett kérdések megoldása indokolatlanul elhúzódik. A jogos felvetések mellett találkoztunk szélsőséges túlzásokkal is. A Kongresszusi Levél funkciójában és tartalmában is betöltötte szerpét, széles körű társadalmi vitat eredményező tt. A kerületi küldöttgvülés tapasztalatai; A kerületi küldöttgyűlés politikai és tartalmi előkészítése sikeresen valósult meg. Az Írásos anyagok készítésében résztvevők száma szélesedett. Az elemző munka során a beszámolóba beépítettük a felsőbb KISZ-szervek, a kerületi pártértekezlet, a pártbizottság értékelését. A beszámoló tervezetet véleményezte a kerületi Pártépitési Munkabizottság, a társadalmi- és tomegszervezetek vezetői, több alkalommal megtárgyalta a kerületi KISZ Bizottság. Javaslataikkal hozzájárultak a beszámoló tartalmának javításához. A küldöttgyűlést megelőzőleg küldött klubokat szerveztünk, ahol a küldöttek nagy része - az Írásos beszámoló ismeretében - véleményt mondott a kerületi KISZ Bizottság munkájáról. Az itt elhangzott javaslatok egy része beépült a szóbeli kiegészítésbe. A kerületi KISZ Bizottság pozitívan értékelte a klubok muntcá "i á t • Tapasztalatunk szerint a küldöttklubok ugyanakkor csökkentették a küldöttgyűlés aktivitását. A kerületi küldöttgyűlés alapvetően betöltötte hivatását. A vitában 25 fiatal kapott szót. A hozzászólók nagy része az alapkötelezettségek, a politikai képzés, és szabadidős tevékenység jobb szervezésére vonatkozó javaslatokat tett. A küldöttek közvetítették KISZ-szervezetük felajánlásait, melyek társadalmi céljaink megvalósításához járultak hozzá. Sokan foglalkoztak a kerületi KISZ Bizottság munkamódszerének, munkastílusának továbbfejlesztésével. A javaslatok egy része már ismert volt a vállalati küldöttértekezleteket követően. A KISZ-taggyüléseken jelzett kérdések jelentős hányada itt nem került felszínre helyi jellegük miatt. Az általánosabb jellegű felvetések nagy része beépült a kerületi Kongresszusi Levél összesítőjébe. A küldöttgyűlést követő első testületi ülésen a kerületi KISZ Bizottság elfogadta a hozzászólásokban elhangzott felvetések végrehajtására szolf^áló intézkedési tervet. A javaslatok egy részét továbbítottuk felsőbb KlSZ-szervelnk felé, másik részét folyamatosan bájtjuk végre. ______________________________________________M ... \ _ —____- A -