Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1976-12-23
mm > i 4 •- 1 -A Párt Végrehajtó Bizottság 1973. januári ülésén jelentésünk alapján határozatot hozott az állományfejlesztés ötéves tervére. A határozatban kijelölte azokat a kapcs )lódó vállalatokat, ahonnan tehermentesithetok az alapbázisok, illetve utánpótlás szervezhető. A kijelölt vállalatok közül öt év alatt az Állami Biztosító 12 főből egyet, a Magyar Gyapjufonó Vállalat 11 főből 1 főt tudott javasolni. A Fővárosi Szerelőipari Vállalat, Épületlakatosipari Vállalat, Medicor két évben részben hozta a megjelölt létszámot, az utóbbi években azonban senkit nem javasoltak előképzésre. A Medicortól tervezett létszám kiesés különösen érzékenyen érinti a parancsnokságot, mert elképzeléseink szerint a 4. század /BVM/ létszám feltöltését innen szerettük volna biztosítani. Indokolta volna ezt az is, hogy a fegyver és technikai bázis ennek a gyárnak a területén nyert elhelyezést. A jelzett vállalatok kiesése ellenére a határozatban felvitelre tervezett 219 főből 212 fő esküt tett. Az alapbázisok figyelemreméltó felelősséggel kezelték az utánpótláshoz szükséges létszám biztosítását. Különösen kiemelkedő eredményt ért el a FÉG, ZÖLDÉRT, ÉLGÉP Vállalat. A PÉG biztosította a 2. század szervezetszerü létszámmal való feltöltését, ZÖLDÉRT decentralizáltság megszüntetését, a politikai arányok javítását, az ÉLGÉP egy uj 26 fős alegység létrehozását. A tervezett létszám biztosítása mellett azonban esetedként elfeledkeztünk a politikai arányok betartásáról. Az újonnan felvettek közül kevesebb volt a párttag, mint amit a Politikai Bizottság 1964-es határozata előirt. Csökkent a tervidőszak alatt - 64 'io-ról 60,65 %-ra - a fizikai munkások aránya. Ugyanannyival nőtt az alkalmazottaké. Elenyészően kevés a ZÖLDÉRT kivételével az alsó és középszintű gazdasági vezetők képviselete az újonnan felvett munkásőrök között. Ez ma már nehéz helyzetet teremtett a 4. század /BVM/ és a Medicor szakasznál. A jelenlegi politikai arányok betartása, illetve javítására vall törekvés vezetett bennünket, amikor az alapkövetelmények megjelölésével dolgoztuk ki az 1977-82-es utánpótlási tervünket. ó? j ——————# _ ^ ... _ ._________________ _________fa - - - - - - - - - - - - - - -■■ 1" ■ ■■■ ~ - ■ *0# "