Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1975-12-11

- 3 -szervezéséhez a törzsből - a hadműveleti csoport egyes . í l munkatársainak kivételével - valamint slegységpar'ncsno­­ko.ktol megkaptuk a szükséges segítséget. Fártsze. vektől, a gazdasági vezetőktől pedig az elvár.at5 feltételek biz­tosítását . ©.tgondolt tervezéssel, feszesen szervezett kiképzéssel sikerült csökkenténünk az igénybevételt: 1573.-ban 130 é/fő 1974.-ben 130-135 óra/fő. ebből 28,/; 1975.-ben 105 ó/fő, 1 ' és 17 j-a volt -a munkaidőből való igénybevétel. Különösen raegnyugaték ezek az adatok aknor, ha figyelem­­be vesszük, hogy a szokásos rendezvény biztosítások melle megkaptuk a március 15.-i ünnepséget is, ahová minden al­kalmakként két századot kellett vezényelni, általában 16 órás időtartammal. | I ' ,é .é ''Y/é/éÁg'©-//' Nem tudtunk maradéktalanul eleget tenni a célul kitűzött ellenőrzési, elemzési követelményeknek. Amig a szervezési, anyagi, technikai csoportoknál egymást segítve /: a Budapesti Parancsnokság ellenőrzései szerint io :/ eredményesen dolgoztak, addig a másik legfontosabb területen dolgozó hadműveleti csoport egyes tagjai nem felelnek meg a velük szemben támasztott követ élményeknek. I Nem tudják kellőképpen a Kerületi Parancsnokság kiképzési i | elképzeléseit a gyakorlatban megfelelően érvényre juttat­ni. Több alkalommal kísérletet tettünk a csoport felfris­sítésére, fiatalításán , azonban ehhez a szükséges egyet­értést, támogatást sem a csoportvezetőktől, som a hívatá­sos helyet te.;, éktől eddig nem kaptam meg. Ebben az évben a nzükeéges e -„yetértéct kialakított/'; és az 1976-os évben né,-;y fiatal olvtárnsal megerősítjük ezt a csoportot is. 23 1 • . —r , _______ É • * ' • ' • ■- . *,-.■/ .-.w.-, 3 ....•- i É‘"'Y. : 1 . • • ■-’Tk.irJBJtiCTar.. .mn-T . _ i I — , —— -­­­-- - - -.........-■ ■ ■ -­­— -------­­­­-­­­­­­­— - ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom