Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1974-09-19
4 K ti- 3 -A pártvozetőség összetétele kedvezőtlen, mivel vezetőkből áll, s ez nagyban befolyásolja és zavarja is a megfelelő munka végzését. Három évig két apparátuson kivüli dolgozd is reszortfelelős volt. Javulást eredményezett, hogy 1973* végén az MHöZ titkára a pártbizottság pártszervezetéhez került, helyette az egészségügyi területről választottak uj tagot. Az agitációs és propaganda felelős a polgári védelem parancsnoka^ ez a kivülállóság az agitációs munkára szintén kedvezőtlenül hat. A legjelentősebb fejlődést a pártosoportok munkájában érték eT. Az utóbbi másfél óvVenT ápAíYcsYpdrt érteke zle tele Jrendszeresok, három hetenként kerülnek megtartásra, a korábbi kéthavonta való összejövetellel szemben. Bokát fejlődött a pártcsoportok önállósága is, egyes csoportok öntevékenyen, kezdeményezően szerveztek akciókat / egészségügyi osztály és művelődési osztály pártcsoportjai /. Az utóbbi időben javult a pártvezetőséggel való kapcsolat Í3, de a pártvezetőség kezdeményezése nem elég intenzív feléjük. A pártcsopott értekezletek színvonalasak, a tagság^szabadabban nyilvánít véleményt, sok a vita. Ez az eredmény azonban a taggyűlések színvonalában még nem érződik. A taggyűléseken nagyon kevés a felszólaló. Még az olyan témáknál som, mint például az idén tárgyalt káderhelyzet, ahol egyetlen hozzászólás volt. A taggyűléseken általában vezetők szólalnak fel. Rendszeresen sok az igazoltan távollevők száma. Mindezek azt mutatják, hogy a vezetőség a taggyűlések előkészítésére nem fordít kellő gondot, a beszámolók nem vitára késztetőek, nem kritikusak, sok általánosságot tartalmaznak. A hiányzókkal szemben nagyon elnézőek, személyes felelősségrevonást egyáltalán nem alkalmaznak. A névszerinti bírálat szükségességet már felismerték, de nem^tudják érvényesíteni. A tagsággal való kapcsolatot a múlt ovi egyéni beszélgetések erősítették, de ennek tapasztalatait a pártvezetőség eddig nem tudta eredményesen hasznosítani. Pártépitési terveiket - a lehetőségekhez mérten - teljesítették. 1971-ben 2, 1972-ben 3, és 1973-ban 1 tagfelvételük volt. A felvettek 60 %-a KIBZ-tagból állt. Hiányosság az, hogy az uj párttagok KIBZ-tagsága megszűnt, ezert a KlbZ-szervezetben csak 2-3 párttag dolgozik. A pártszervezet agitációs és információs tevékenysége - figyelemmel a tanácsnak a kerületben elfoglalt kiemelt helyere - nem kielégítő. Többet kell foglalkozni a kerület fejlesztésűvel. Párt politikai eszközökkel segítsék a tervak végrehajtását, és az eredményeket népszerűsítsék. .m >