Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1974-01-10
- 8 -kérdésekben nem erősödött, A szülők nehezen értik meg az uj értékelési rendszert, a túlterhelés csökkentését különórákkal "ellensúlyozzák". Bár "szabadszombat" bevezetésére nincs mód, megpróbálják ilyen irányú törekvéseiket érvényesíteni. Mind kerületi, mind iskolai szinten fejleszteni kell a kapcsolatot, erősíteni a szülői munkaközösségek szerepét. Gélszerű lenne a tanácstagok gyakoribb tájékoztatása oktatási kérdésekben, bevonásuk a gyermekvédelmi munka figyelemmel kisérésébe, A kerületi Művelődésügyi Osztály már tett lépéseket a lakosság felé, ezt a módszert kell a továbbiakban erősíteni, A felsorolt eredmények mellett tapasztalható a pedagógusok között a régi módszerekhez való ragaszkodás, az értékelésben találkozunk liberalizmussal és a követelmények túlzott megfogalmazásával. A tehetség értelmezésében is sokszor eltérőek a vélemények, A tananyagcsökkentés végrehajtásában is mutatkoznak hiányosságok,-főleg, abból eredően, hogy a pedagógusok egy részénél még nem jár együtt a módszertani kultúra, a korszerű eljárások alkalmazásával. Szakközépiskoláinkban, különösen a közgazdasági jellegű iskoláinkban, a tantervek és tankönyvek hiánya fokozottabb gondot okoz, .mint általános iskoláinkban. Kialakult az a félelem, hogy hátrányos lehet a tananyagcsökkentés a fizikai dolgozók gyermekeinek felsőfokon való továbbtanulásában, annai^ ellenére, hogy az iskolák jelentős erőfeszítéseket tesznek felkészítésük érdekében, IV. A felnőttoktatás helyzete kerületünkben " • A kerületi pártbizottság intézkedési terve diffcrenoiáltan határozta meg az üzemek és intézmények területén működő pártszervezetek feladatait, AV \ 7 ; L — —, ..... ............................... -- - - ... » . . ^ — —. 1 ’ i