Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1973-07-12

A továbbképző tanfolyamok összetételének negatívuma, hogy a 93 hallgató közül csak 27-en rendelkeznek HL esti egyetemi végzett­séggel. Ez az arány is bizonyítja azt a megjegyzést, melyet a gazdasági es műszaki vezetőkkel kapcsolatosan a három éves tago­zat összetételénél tettünk. II. nevelő_rajjiika^ eredményei Az oktatói munka középpontjába hallgatóink önálló, gondolkodásra ' való nevelését,.az elméleti alapok jó elsajátitá?át®r|felakitá­­sat, állítottuk. A rendszeres tematika mellett igen jelentő? óra­számban és megfelelő súllyal'foglalkoztunk az MSZMP KB 1972. no­vemberi határozatával. Az első évfolyamon ideológiai, a második évfolyamon gazdasági, a harmadik évfolyamon bel és külpolitikai, kultúrpolitikai, társadalom- politikai kérdésekkel foglalkoztunk alapvetően. Mindhárom évfolyamon érintettük a belpolitika leg­fontosabb problémáit. A KB határozata feldolgozása kapcsán sike­rült olyan fontos elvi politikai kérdésekben előrelépni, amelyek évek óta visszatérő problémák voltak. Többek kozott ilyen, élénk vitát kiváltó kérdések voltak: a mun­kásosztály és a párt vezetőszerepének érvényesülése hazánkban; a munkásosztályból való kiáramlás, kiemelés problémái; van-e hazánk­ban es milyen mértéké n. milyen területen osztályharc; biztosit ja­­e a szakszervezet a munkásosztály közvetlen részvételét a vezetés­ben és ellenőrzésben; nem ideológiai gyengeségünk jele, vagy tény­legesen liberalizmus, az ántiraarxista nézetek jelentkezése hazánk­ban; a kispolgári tendenciák felerősödésének nem nyujtott-e alapot az új irányítási rendszer. Tanáraink beszámolói szerint sikerült helyes véleményeket kialakí­tani. A Központi Bizottságnak, a munkásosztállyal kapcsolatos ha­tározatit nagyon jónak, időszerűnek tartották, nemcsak a munkás hallgatók, hanem általában, minden évfolyamon. Több szemináriumban nem sikerüli; .megnyugtató álláspontot elérni az üzemi demokrácia problémáiban. Sokan, a viták után is, közpon­ti intézkedéseket látnak szükségesnek ahhoz, hogy az üzemi demok-1$ j k — ^ - —-— -■ — - - ' - ----­¥ I *- 4 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom