Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1972-02-10
* fflfr * I \- L\. -tói. Abban a szerencsés helyzetűén vagyunk, hogy mind a Partbizottság, mind pedig a Tanács messzemenően támogatja a Hazafias Népfront munkáját. Keszei elvtársnő: ügy érzem, hogy az előterjesztés, a feladatterv jól összegczi a feladatokat, a tennivalókat. A Tanácsa, és a HNF kapcsolata egyre szélesebb körű, egyre bővül. Lz jó is, hiszen jövőre tanácsválasztas lesz. Igyekszünk kapcsolatainkat az eddiginél jobban kiépíteni és támaszkodni fogunk rájuk. E- zért kertük fel a tanácstagokat, hogy necsak a lakobizottsági elnököket hívják meg a csoportos beszéletésekre, hanem a lakóbizottsági tagokat is. Velük beszéljen meg a tanácstag mindent, amit a Népfrontról, a népfrontra©Egálomról tudni kell. A lakóbizottsági tagok pedig lakógyűléseken adjuk tovább a hallottakat. Ezzel annak a politikai követelménynek is eleget teszünk, hogy a lakosságot egy kicsit bevonjuk a közéletbe. így segítjük a HNF munkáját, oe egyben tanácsválasztást is. Végezetül szeretném felhívni a figyelmet egy helytelen kiiejezésre. Ez a "közjogi" kifejezés. Ez idegen a szocialista jogrendszerben. Javaslom a szó módosítását. ' ’j Kádár elvtársnő: Megkaptuk a budapesti küldöttértekezleten résztvevök számát.' II főt kérnek. Azonban olyan követelményeket támasztanak, melyeket igen nehéz teljesíteni /a kerületből neves ember, nők, fiatalok/. Ezután Kádár elvtársnő ismertette a KEI lista-javaslatát a budapesti küldöttértekezletre. Verebéig elvtárs: A csoportos megbeszélések tapasztalatai hasznosak. Azonban néhány problémánk van, amihez segítséget kérünk. A Kisipari Bizottság vezetője azzal a kéréssel fordult az elnökséghez, hogy a kisiparosok rétegtalálkozójára a kerületi Partbizottság jelöljön ki előadót. A rétegtalálkozó 197^. február 28-un, hétTön 1 osz . Szab-, dós •.•: j. v v : Nagyon jóleső érzés tudni, hogy a HK1 nincs lemaradva. Ööt. Amennyiben lehetésge, javasolni szerecn^m a munkások szamának növelését a Népfrontban. A munkások, nők, fiatalok növelése egybeesik a Központi Bizottság célkitűzéseivel. Javaslom, hogy az elfogadott feladattervet küldjük el a kerületi csucsvezetőségeknek, a körzeti pártszervezeteknek és az üzemi pártbizottságoknak, hogy a soron következő ülésükön ismertessék a HNF kongresszus előkészítésével kapcsolatos tennivalókat. ! | Meg kell határozni a pártszervezetek felé, hogy a kongresszusra hány küldöttet küldjenek. Javaslom, hogy 1/3-ad rész üzemi munkás legyen, 1/3-atí a lakóterületek küldöttei, a harmadik harmad pedig azok a tagok, akiket beválasztottak. A küldöttek kizárólag kerületi lakosok legyenek. Egyben szarétném javasolni, hogy Farkas elvtársnőt Népfront Bizottsági tagosnak válasszuk meg, mivel a tömegszerv őzetek kérdéséivé! farkas elvtársnő foglalkozik. Az a helyes, ha a kerületi tömegszervezetek, tömegmozgalmak egy kézben vannak. Ezért úgy gondoltuk, hogy a népfront kongresszusig Kemény elvtárs viszi az ügyeket, de már most bekapcsoljuk Farkas elvtársnőt, hogy alaposan ismerje meg a munkát. r ' > ■■■—■ — t I I: ________________________________________________________________________________