Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1972-08-24

kitott értékelés őszintén feltárta a hibákat, s azokat a feszült­ség! pontokat, amelyek gátolták a pártszervezet munkájában az e­­gészoéges fejlődést. A felismerés alapot ad magasabb szintű párt­munka végzéséhez. 1*/ Az előterjesztésből levonható az a következtetés. hoty a párt­­szervezet irányitó és ellenőrző szerepéitek az utóbbi időben nem tudott kellőképpen eleget tenni. Gyengült a tekintélye a dolgozók, a szakmai és tömegszervezeti vezetők feló. A pártélet nem volt mindenkor kiegyensúlyozott* a./ Előfordult, hogy megsértették a demokratikus centralizmus, a pártdemokrácia elveit. A párttagok felkészítésé, tájókoz­^ tatása gyenge volt, melyből adódóan felszínes Ismeretek alap­ján vontak le következtetéseket. b./ A pártvezetőség sok mindennel eredményesen foglalkozott, a választott tisztségükkel járó feladatoknak igyekezett elget tenni. A jelentkező problémák mélysége, azok zszemélyi in­dítékai, valamint a vezetőség hiányos felkészültsége, nem megfelelő munkastílusa miatt a nehézségekkel nem tudtak min­den esetben megbirkózni. c./ A pártvezetőség munkájában csorbát szenvedett a kollektív ve­zetés, az arányos munkaelosztás sem volt kellően biztosítva. A vezetőség egyes tagjai gyakran sziibjektiv álláspontra he­lyezkedtek. A pártvezetőség magatartáoa,vélemény-alakulása a beszámolási időszak d.att fokozatosan helyes irányba válto­zott. Álláspontjuk kialakításánál egyre inkább törekedtek az elviség felé. A soronlévő feladatok megvalósitása a pártszervezet egészétőlf minden párttagtól nagyobb erőfeszítést követel meg. A kórház minden kommunistája következetesen, tisztán elvi alapon foglaljon állást minden kérdésben. Lépjen fel az intézet légkö­rének helyes irányú befolyásolásáért, a hallomások, felületes információk, pletykáit, rágalmak ellen. . a./ A pártta0ság és pártvezetősóg egyik legfontosabb feladata, hogy erősítse ad demokratikus centralizmus elvének érvénye­sülését. A pártdemokrácia fontos követelménye, hogy a párt­tagok jogait és kötelességeit a Szervezeti Szabályzatban rögzített elveknek megfelelően gyakorolják. A taggyűlést - mint az alapszervezet legmagasabb fórumát - megfelelő szint­re kell emelni, hogy betölthesse szerepét. A pártmunka leg­fontosabb területeire hozott párthatározatokat az alapszer­­vczet munkájában következetesen hajtsa végre u<y» hogy a pártvezetősóg főbb mozzanatairól folyamatosan adjon számot a taggyűlésen. A pártvezetőség a tevékenységéről, illetve a kommunistákat kötetlenül érintő ás érdeklő legfontosabb politikai, szakmai és káderkérdésekről x*endszereeen adjon tájékoztatást. n ti- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom