Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1972-05-04
A IX* kerületi Pártbizottság; "Intézkedési terve” Budapest centenáriuménak megünneplésére A Budapesti Pártbizottság, a Fővárosi Tanács és a HNF budapesti küldöttértekezletének felhívásához csatlakozva centenáriumra készülünk; Pest-Buda és Óbuda egyesítésének 100* évfordulójára. Megemlékezünk arról a történelmi eseményről, amely lehetővé tette, hogy a három ősi város megindulhasson a modern világvárossá való fejlődés utján* Büszkéd vagyunk városunk múltjára, mert az utóbbi évszázad politikai harcainak, a társadalmi haladásért vívott küzdelmeknek Budapest minőig fő szintere volt* Itt valósította meg a proletariátus, a világtörténelem második proletárdiktatúráját. A Tanácsköztársaság leveiíése után városunk lett a központja az illegalitásba kényszeritett kommunista mozgalomnak, az antifasiszta nemzeti ellenállásnak. 1945. után Budapesten folyt a fő küzdelem a munkáshatalomért, a szocialista építés meggyorsításáért. Az eltelt időszak alatt a politikai, a gazdasági, tudományos és művészeti élet, az irodalom és az oktatás központja alakult itt ki, melynek kiemelkedő eredményeit megbecsülik és tisztelik, határainkon túl is. A múltra épülve egy uj Budapest korszerű képe bontakozik ki előttünk. Ennek a hatalmas fejlődésnek jelentős szakasza lesz a már megkezdett IV, ötéves terv, melynek során az előző időszakhoz viszonyítva megkétszereződik a fővárés f0jlesztéséne fordítható pénzfedezet, E fejlődés fokozatosan oszlatja jelenlegi gondjainkat, a lakáshiányt, a zsúfolt közlekedést, a különböző urbanizációs ártalmakat, a városrészek közötti egyenlőtlenségeket. Budapest és kerületünk lakosai a történelem nehéz óráiban súlyos áldozatokkal is bizonyították már szükebb hazájuk szerétét. S most társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában a múlthoz képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb és előnyösebb helyzetben akkor ünnepelünk méltóan, ha a proletárinteraacionalizmus az egészséges lokálpatriotizmus alapján kerületünk párt, állami és 1 11 - — -- - - - ^ - .. i