Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1969-11-20
u dr. Ro.itor Gvörpy elvtars. . __ ... Véleménye szerint a vullalat vezetést elismerésben kell részesíteni mivel helyesen lutta meg a lehetőségeit, ós azzal helyesen élt. A gazdasági Mechanizmusban a vullalat vezetésének nagyobb * de ebben az esetben az elvtursak még kiemeltebben mertek kockázatot vállalni a Makói gyúr beullitusává!.Az anyaggal es a javaslattal egyetért. Duschek Lajosné elvtársnő Jónak^tartja'^azt amit qz“elvtursak elmaddtak, reális képet kaphattak igy a FÉg munkájáról, problémáiról, további feladatairól.Nagy önkritikusan, pártosan mondták el a maguk által elkövetett hibákat, teákéi p-yár beállításával vállalat kockázatokat és nagy felelősseget vállaltak magukra arait nagyon pozitivon értékel, véleménye szerint in helyesen foglalt a vállalat vezetése a társadalmi szervekkel közösen állast ebben a kérdésben. Az ui gazdasági mechanizmus célkitűzéseit a F#,G vezetése helyesen indította el, a meglévő problémákkal együtt Í3 el kell mondaM, hogy a párt idevonatkozó határozatát folyamatosan es jól ervonyesitik.szeretné, ha az együttműködés továbbra is erősödne. A gyurtmunyok kérédésóben továbbra is gondot kell fordítani az exportra. Mennyiségben, minőségben, roindtovubb kell lopniuk. Felhívja a figyelmet az elkövetkező óv tervtárgyalásura, ós éves terv vullalusunál a tömegszervezetek vezetőinek vólemonyore támaszkodjon a vullalat gazdasági vezetése. párt,szakszervezet továbbra is adjon meg minden segítséget a gazdasági vezetésnek. Túlóráztatás kérdésében, elmondta,hogy mindenki tudta, a vezetők között hogy termelő tevékenységnél túlórára 3zűkoeg van, miért nem vettek figyelembe. A fő inr°t)lóma az,hogy még 5o %-al többet is használtak fel, mint az elmúlt évben.Ez nagyon ellentmondásos. A Pol.Bizottság határozata alapján a nem megfelelő gazdasugi vezetőket le kell cserélni, azámukra megfelelő területekre kell irányitani. E téren több vita volt a gazdasugi vezetéssel. Kórjuk Szilünk et.at. hogy az üzemi PVB.javaslatai alapján ezeket rendezzék le. Végezetül foglalkozott a vállalat vezetés elkövetkező feladataival. Az anyagot,és a határozatot ismertessék VB, PB.előtt, 6a a vállalat gazdasági vezetőivel, szakszervezeti vezetőkkel. Szavazásra tette fel az anyagot,és azt követó vitát, határozati .javaslatot,melyet a VB.egyhangúlag elfogadott. 2./ Naoirend: .... Tz lQGTÁévTpár11agfeÍvé t eli munka eddigi tapasztalatai. Duocnek elvtársnő üdvözölte Baruth et.at. a kB.roszéről, y valamint Juhász Margit,és Farkas Istvunnó elvtar snőhet. finéri et. Rövid kiegészítést tett a Bp-i PTO-s titkári ér■ tekezleten tárgyalt párttagfulvóteli munkáról. ./• 1 _ ^ -I . ________________ *- 6 -