Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1969-11-13
i- 6 -érettségizett fiatal a M—L. Középiskolában kezd el foglalkozni a marxizmussal.azzal a céllal, llogy az Esti Egyetemen folytassa majd tanulmányait, A beiskolázásnak tapasztalata:, azonban az is, hogy nem sikerült maradéktalanul a középiskolára vonatkozó VB határozatot megvalósítani. I'Tem nőtt a kivánalmaknak megfelelően a párttagok, a mun-# kások aránya, bár erre kifejezetten felhívtuk a partszervezetek figyelmét. Örvendetes tény az, hegy a ZÖLDÉRT-nél, a Gyapjúiónéban ebben a tanévben önálló középiskolai osztályok indultak. A beiskolázás negatívumainak oka, a pártszervezetek nem folytatnak megfelelő kiválogatást, a középiskola irányítására létrehozott társadalmi Igazgatóság nem folytatott még a.kerület üzemeire, intézmé\ nyeire kiterjedő tervszerű beiskolázást. A beiskolázás tapasztalata|it iskola vezetői ülésen megbeszéltük. Az 1970/71-es tanévben a tapasztalt negatív jelenségfijxe.t..-megszűnte fc.jülc. A tanulmányi fegyelem megfelelő, a foglalkozásokon a hallgatók 85 5-a rendszeresen részt vesz. A foglalkozások színvonala, kezdeti tapasz-itala tok alapján, az elmúlt évhez viszonyítva javult. Közrejátszik ebben az is, hogy nőtt az érettségivel r#-iidelkezők száma, igy a középiskola hallgatóinak nagyobb c.z általános műveltségi szintje, a tanulási rutinja. Komoly segítséget jelentett a tanárok részére rendezett kéthetes módszertani tanfolyam. Dr.Horváth Miklós * tagozatvezető. V -i l ' I I1 v\4 W0 >