Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1969-11-13

- 2 -s hogy a párttagság 20 £-a érettségizett, akkor a jelenlegi középszin­­fcü marxista képzettséggel rendelkezők 4-5 %-os arányának növelésére reális feltébeleklcel rendelkezünk. Fagyén pozitív jelenségnek tartjuk, hogy a párttagoknak mintegy 40 %­­a pártvezebőségi tag. Van azonban ezen a területen is tennivalónk. Ha az ez évi beiskolázást is fegyelembe vesszük, a pártveztőségi ta­goknak 8 %-a rendelkezik egyéves pártiskolával, vagy esti egyetemi végzettséggel. Lehet, sőt kell ezen az arányon -javítani, a Tagozat 594 hallgatójának 66 %-a párttag. A második és harmadik évfolyamon még tanulnak XIX. és XX. kerületből párttagok, második éve., .hogy e műszakiak és vezető beosztásúak aránya csökken, vagy stagnál. Okát abban kell keresnünk, hogy az új gazdasági mecha­nizmusra való felkészülés és annak bevezetése bizonyos értelemben háttérbe szorította az^általán©s ideológiai képzést. Az eszméi fel­készülés egy, a szocavd&TÍ?zmus politikai gazdaságtanának tanulmányozá­sa területen intenzív a műszakiak és vezető beosztásúak részéről. A kerületben több tanfolyam volt és van ma is, melyek a szocializmus politikai gazdaságtana legfontosabb problémáival foglalkoznak. A közgazdasági szemlélet azonban csak abban az esetben lehet teljes, ha az biztos elméleti alapokra épül. Úgy látjuk, hogy különösen ve­zető beosztásúak jelentős része - akiknek többsége egyben műszaki képzettségű, beosztású - az elmúlt években nem fordítottak kellő gondot marxista műveltségük "karbantartására". Ez a felismerés ve­zette a Tagozat igazgatóságát arra, hogy tájékozódó felmérést vé­gezzen a kerület legfontosabb üzemeiben, intézményeiben. A vizsgáló­dást kiterjesztettük vezető .beosztásúak mellett az egyetemet, közép-, iskolát végzettek középszintű marxista képzettségének felmérésére is. Az eredmény nem megnyugtató. Vannak olyan üzemek mint; Fegyver és Gázkészülékek Gyára,ahol 28 vezető beosztású közül 5, 43 egyetemet végzett közül 7, 233 érettségivel rendelkező közül 17; Budapesti Ve­­gyimüvek 37 vezető beosztású közül 3> 134 egyetemet végzett közül 12, 236 érettségivel rendelkező közül 17-en, Magyar Gyapjúionó és Szövő­gyár 62 vezető beosztású közül 15i 33 egyetemet végzett közül 3, 150 érettségizett közül 9-en; SZIM E s z t ergegépgyár $5 vezető beosztású közül 9, 45 egyetemet végzett közül 3, 167 érettségizett közül 18; ZÖLD LET.., 70 vezető beosztású közül 16, 77 egyetemet végzett közül 8, 466 érettségivel rendelkező közül 17; Likőripari Vállalat, 26 vezető J mm 3 \ L . _ . . ~___________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom