Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1969-03-28
' • é III. Az u j kollektív^ szerződősekben- foglalt módosítások főtt területei, j ' ‘ -Általános tendenciaként megállapítható, hogy a változások a dolgozók élet— és.munkakörülményei közvetlenül érintő kérdésekben fordulnak elő. Különösen a szociális juttatások bővülése a jelentős, A változás főbb területei!- Központi rendelkezések szabályozzák, hogy az egyes részesedési kategóriákba milyen beosztású dolgozók kerüljenek általában. A vállalatok ezen belül azonban saját elgondolásaik szerint célszerűen intézkedhetnek. Most azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a törekvés a II,kat-ba soroltak körének bővítésére. _ Pld. a BÚTORÉRT, Likőripari Vállalat, ÉLGÉP, esetében, A TÜICíR és a IX.kcr,KÖZÉRT Vállalatoknál a II.kategória bővicuse mellett az I,kategóriát csökkentették. Bár pontosan nem tudtuk megállapítani, de véleményük szerint ebben az intézkedésben közrejátszott az, hogy az emlitctt vállalatok aránytalanul nagy nyereségtömeget értek el ós nem kívánják tartalékolni, inkább ezt a dolgozóiknak szétosztják. Feltételezik ugyanis, hogy a vállalatok az elkövetkezendő időben is , jelentős nyereséget fognak elérni. A ppstai vállalatoknál igen sok a III,kategóriájú dolgozó, pld. a GAFÜ,_nál, ahol a vállalat valamennyi dolgozója,- Lényeges változás várható a műnk' ruha ellátásban, jelentős mértékben csökkentik a kihordási időt, ill. bővitik a munka; ruk°- ellátásba bevontak körét; a 4.sz.Építőipari Vállalat, a IX. kér. KÖZÉRT-né 1, a. Bútoré rt-nól, a Bp-i Vegyiműveknél, a | Közért Husclosztónál ós a Magyar Likőripari Vállalatnál, 1 - A kulturális és sport alapok növelése várható, illetve már be is került a kollektív szerződésekbe, ezt különösen olyan válla— ______________________A______________ ;- 6 -i _ _ ...________________________________________________________________________________._______ -___________________