Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1969-03-28

UI 9 — 6 — 282 fő párttagból 275 fő vesz részt oktatásban, a további 7 fő idős elvtárs. Nem ilyen megnyugtató ’a helyzet a Fegyvergyárban. A fegyelmi bünte­tések száma igen alacsony, 1968-ban mindössze 2 eset volt. Egyes esetekben elnézőek az elvtársak, ami később súlyosabb problémát okoz. A kér, i.B. most tárgyalta pl. Bátri József volt munkaügyi osztályve­zető ügyét. Mint kiderült, évek óta probléma volt vele az italozás miatt. Csak szóbelileg figyelmeztették, majd amikor már erkölcsi problémák is felmerültek, túl szigorú büntetést szabtak ki. Nem azo­nosan bántak el viszont Varga Gyula főosztályvezetővel. Leváltották gazdasági beosztásából, mert vétett az erkölcsi normák ellen. A VB. mindössze figyelmeztetésben részesítette. Pedig az illetékes alap­szervezet már két évvel előbb felvetette a Varga olvtárs körüli problémákat, • Horváth elvtárs PB. titkár szerint, ha kilép a dolgozó a vállalat­tól - mint Varga elvtárs tette - akkor eredményesebb a figyelmeztetés. Szépséghiba, hogy Bátri elvtárs is kilépett. Egyébként itt is sokat fejlődött a fegyelmi munka és alapjában megfelelő szinvonalu is. önálló pártszervezetek munkájával kapcsolatban is több probléma merül fel. Eléggé általános, hogy nem támaszkodnak a KEB által kiadott fegyelmi Útmutatóra és kitalálnak különböző fegyelmi bün­tetéseket, pl. "szigorú dorgálás", "szóbeli figyelmeztetés". Nem megfelelő sok helyen a megelőző munka. Különösen áll ez az italo­zásra. Tudják, hogy rendszeresen iszik az illető párttag, nőügyei is akadnak és mégsem foglalkoznak vele, amig botrány nurn keletke­zik. Összefoglalva: a fegyelmi helyzet megnyugtató volta mellett szük­séges volna ismételten foglalkozni a fegyelmi munkával a kerületi titkári értekezleten. Fegyelmi Bizottság, í I' Ao j L_______ ———i____—____________■— --------— .. ...mm i» I- _ . . . . -_

Next

/
Oldalképek
Tartalom