Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1969-03-28

0*' " 1 ' ------—■▼ — r , ti- 2 -Deák Ferenc /TÜI'ER Vállalao/ ügyében a VB. egyhangúlag határoza­tot hozott a “szigorú megrovás" pártbüntetésre, azzal, hogy nevezett munkáját és magatartásai; továbbra is figyelemmel kell kisérnio Ezután a VB. rátért "A kerületi pártfegyelmi munka helyzete, különös tekintettel az önálló joggal rendelkező pártbizottságok ezirányú tevékenységére" c. jelentés tárgyalására, melyen meghí­vottként részt vett A Bp-i PB. Fegyelmi Bizottságától, Kiss et. A jelentéshez hozzászóltak: dr. Tarján, Arató, Zala, dr. Boj«or, ■“acsó, Csikvári, Szántai, Forgács, Kiss elvtársak. A hozzászólásokban egyöntetűen jónak, tartalmasnak minősítették a jelentést és a kerületi Fegyelmi Bizottság munkáját, fölhívták a figyelmet a megelőző munka fontosságára. Risp elvű ars lioz^aszolaoa: A Budapesti PB. Fegyelmi Bizottsága megvizsgálta a kerületi FB. jelentését és azzal egyetértett. Megállapította, hogy a végzett munkát nagyon szerényen tükrözi. A kerületi PVB. határozatát öt év alatt három esetben változtatta meg a Bp-i PB. FB-a, az utóbbi két évben ilyenre nem került sor. Nagyon pozitiven értékeli, hogy a kerületben megindult a pártbüntetések törlése, ilyen ered­ménnyel nem sok kerület dicsekedhet. A gazdasági vezetőknél prob­léma, hogy általában emelkedett a vétségeket elkövetők szám;. Ennek olyan bonyolult összetevői vanua , min pl. a gazdasági függőségi viszony, sok nehézséget okoz a vétségek alapos feltárá­sában. Politikailag is rendkívül káros hatást vált ki az emberek között, ha a gazdasági vezetők nem tartjuk be az erkölcsi normákat, A fegyelmi munka a pártmunka egészétől elmaradott, a fegyelmi bizottságok régi módszerekkel dolgoznád, bár az élet nagyobb követelményeket állít. E jelentés a megelőző munkát tárgyalja bővebben és ez a helyes irány. Az alapszervezetek nem képesek a fegyelmi munkát teljes egészében átfogni. A pártélet normái egyes rétegeknél eltérők, pl. más normák vannak egy-egy vasas üzemben, vagy mások a KihZ-ekben, ami szintén nehezíti a fegyelmi bizottságok munkáját. Feladat: az okok es okozatok felismerése, feltárása, azok tanulmányozására több időt kell fordítani. Ezzel kapcsolatban a párt normáira vonatkozó kongresszusi határozat nincs végrehajtva sem Búd; pesten, sem országos viszonylatban. Azt sem szabad eltűrni, hogy egyesek tudnak a vétség elkövetéséről, de nem jelentik, nem teszik szóvá. Ha több a pártbüntetés aránya, az esetleg a megelőzést is szolgálja. A rejtett dolgokat kei lene felszínre hozni a mgelőzés érdekében. Pl. sok a parttag törlés a hat havi tagdijfizetés elmaradásáért, de ha az illető két hónapi tagdij nem fizetése után kap egy pártbüntetést, figyelmeztetést, akkor nem biztos, hogy törlés lesz belőle. Nagyon hasznos lenne, ha ez a kerület megvizsgálná az alkoholizmust, ezt pl. még egyet­len kerület sem tette. Előfordul, hogy egy pártszervezet ritkára pontosan tudja, hogy a párttagság körében kik italoznak rendszere­sen, de nem tesz ellene semmit. A fegyelmi apparátusok továbbkép­zését szeretnék megoldani egy tanfolyamon, ahol fő feladatként foglalkoznának a megelőző munkával is. ^ ■> ^ _ - . . . , . -­­­- - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom