Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1968-02-08

nek ott pártmunkát. A fiatalok szívesebben végeznek pártmunkát, mint KISZ munkát, mert az kevesebb kötelezettséggel jár. A KISZ Bizottság részéről meghatározunk feladatokat, de azt kérnénk, hogy a páiítszer-' vezetek, fokozottabban támaszkodjanak és igényeljék a KISZ segítségét, A pedagógusok párttag felvételével kapcsolatban. Létrehoztuk a peda­gógus KESZ-szervezetet. 78 fiatal van felmérésiünk alapján, ebből 54 szivesen vállalja a XlSZ-tagságot. Ezzel is szeretnénk a pedagógus pártszervezetnek besegíteni a pártépitési tevékenységükbe. Véleményem szerint a pedagógus pártalapszervezet gyengesége, hogy nem megfelelően foglalkoznak a fiatal pedagógusokkal. Adott esetben mi magunk is ja­vasolni fogunk fiatal pedagógust párttagnak. Kérjük azt a pártszervezetektől, hogy konkrét feladatokat adjanak a KISZ-alapszérvezeteknek. Leviczkiné et.: A kilépésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek döntő része a körzetekből adódik. A VB-nek komoly gondot okozott, és jelen­leg is okoz, hogy miért lépnek ki 1945-ös párttagok. Az indok minden esetben a betegség, nem tud résztvenni a pártmunkában. Tapasztalatom, hogy a körzetéknél nincs egyértelműen helyére téve a differenciálás, hogyan kell a kommunistákat foglalkoztatni, munkába bevonni, figyelem­­bevi ve a betegségüket. Pl. a IX/5. körzetnél kevés olyan taggyűlés van, ahol súlyos mértékben ne kapnának bírálatot, hogy nem jönnek taggyűlés­re, vagy nem egyformán vették ki részüket egy-egy feladat végrehajtásá­ban. A IX/4-es körzetből behoztak sokszorosításra egy levelet, amelyben az állott, hogy aki háromszor hiányzik önmagát törli a pártból, stb. El­mondtam a Nőhrer elvtársnak, hogy ez nem lenne helyes. Ebből következ­tetve beszéltem néhány nyugdíjas elvtárssal. Igaz, hogy betegség miatt nem mennek el a taggyűlésre, erre azt mondta a vezetőség egyik tagja, hogy igen, taggyűlésre nem jön, de a közértbe legegy, stb. Nem biztos, hogy egyáltalán a körzeti vezetőségek előtt ismeretes-e, hogy lehetnek olyan problémák, amiért nem tudnak pártmunkát végezni. Erre szeretném felhívni a VB. figyelmét. Ternyák et.: Egyértelműen a titkári értekezleten is célszerű lenne kihozni, hogy nem lehet indokoltnak elfogadni a gazdasági vezetőtől, hogy munkaidő alatt nem lehet/ pártmunkát végezni. Jó tapasztalataim vannak az esetben, ha a tagfelvételek a taggyűlés első,második napi­rendi pontjaként van megtárgyalva, elegendő energia van meg a megtár­gyal ás ra. A Politikai Bizottság határozat/ára ügyelni kell, hogy a vezetők rendel­kezzenek a 5-as követelménnyel. Célszerű azonban arra felhívni a figyel­met, hogy ez azonban nem jelenti azt? hogy felrét len be kell lépnie a Pártba. Helyes ha ilyen gondolat felebred az illetőben, a pártszervezet kisérje figyelemmel. Osváth et.: Javasolom az összeírással kapcsolatos munka elvégzésénél az apparátus dolgozói részére is fejezze ki a VB.elismerését. Vári et.: A pártszervezetek döntő többségé megértette a párt szerveze­­ti szabályzatának módosításából adódó feladatokat. Növekedett .a munká­sok felvétele, a fiatalok, a nők aránya javult, amelyet pozitívan kell értékelni. Tagfelvételi munkánkban vannak regi hibáink, amelyek újjá élednek, folyamatosan megvannak. Úgy látom, hogy ilyen pl. a bizalmat­lanság kérdés . Miért akar párttag lenni? - negatív értelemben . Biz­tos lakást akar,stb; ki,miért nem lépett be előbb. A párttagság elő­készítése nem minden esetben megfelelő. Taggyűlésen meg kellepe előr? mondani, hogy a legküzelebbinel kiknek a felvételét fogjuk tárgyalni, u -8- J __________________________________ 7__________________ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom