Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1967-07-06

7 ''í ; 1 í : " ■' " 7' • *. ' , ' ■ ' - ’ ’ ' é| ví •- 8 -• A párt- ós az állam nemzetközi politikájának irányvonalát helyes­lik. Egyetértenek és tanogatjak a béke fenntartására irányuló erőfeszítéseket,, Az elmúlt időszakban a nemzetközi helyzetben fokozódó feszültségek egyre inkább az érdeklődés középpontjába helyezték a külpolitika kérdéseit. Megnőtt a küljjolitikai témájú pártnapok iránti érdeklődés is0 A pedagógusok nagy többsége ismeri és érti a békés egymás mellett élés tartalmát, a béke iránti vágy erősen él bennük. Egyetértenek a vietnami háború befejezésének szükségességével, de sok esetbon keményebb választ várnak az imperializmussal szemben. Többször hangot adnak annak a véleményüknek; meddig tart oz a türelmi politika? Párttagok között — elsősorban taggyűléseken - több alkalommal felmerült és viták témáját képezi a békés egymás mellett élésre való törekvés mellett az, hogy annak megvalósítási formájában hibákat latnak, aminek következtében a szocialista országokban széles tömegekben és a pártokon bőiül is illúziók keletkeztek. Az véleményük, hogy ezzel is összefüggésben áll az imperialis­ták felbatorodása s hogy a világ számos térségében magukhoz ra­gadták a kezdeményezést. A-fe oru-lu£! ista mun 1teas no z g a lom e gy a 6 g 6 n e k megvalósít ásában is folynak viták. Vannak, akik azt állítják, hogy a KKP vezetőinek jelenlegi szakadár tevékenysége miatt a Kínai Kommunista Pártot ki koll ta­szítani a kommunista mozgalom soraiból. Felmerült kérdésként, hogy Kínát szocialista országnak mondhatjuk-e. Megvalósítható-e az elvi alapokon nyugvó nemzetközi kommunista mozgalom egysége. Elég erősek vagyunk-e, hogy a fokozódó imperia­lista nyomásnak elvi engedmények nélkül ellen tudjunk állni. Most már nem az jelentkezik,, hogy belátható időn belül a szocialista forradalom ujabb.országokban győz-e, hanem az, hogy eddigi pozí­cióinkat megtudjuk—e tartani, A nemzetközi munkásmozgalom problémakörében vitatják Romániát, fontos kérdésekben tanúsított magatartását. Vonnak olyan vélené­­nyek is, amelyek szerint "helyes, hogy nem hagyja magát befolyá­solni, önálló törekvései között sok a "pozitív" elem, de általá­ban úgy vélekednek, hogy még a kirívó eseteket sem követik a többi j j_____________ I l _______________ ______________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom