Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1964-09-17
f ' I I i f • ii3:# ♦-^.tísltá. "PsSrtvci;o..tcp ég előző te ja ámold ja óta ..Ez alatt ..ta idő alatt a vezetőség, - részint. a párt Titkár botegségo éa szakmai okokból a kórházból való távozása, róazint még két pártvezetés égi tag fölmentéso miatt, - nehéz helyzetbe korült. Ilyen körülmények között nem is lehetett várni, hogy a pártvezetés ig a kórház politikai életében kellő súllyal szerepeljón. Ezek az előzmények tettók szükségessé a két hónappal ezelőtt történő kooptálást Is igy a pártvezetés ég létszáma most teljes. A 7 pártvezetés égi tagból 3 orvos éa 4 középkáder. A feladatokat egymás között felosztottuk és három döntő feladat elvégzését tűztük ki célul;- 1964-65-ös pártoktatás megnevezéso, szervezeti, politikai előkészítése,- a KISZ- éa pártvezetés égvár sztárra való felkészülés, A dolgozók általában úgy vélekednek a kooptálásról, hogy a vezetőség teljes volta a műnk-' jobb irányítását, szervezését és az egyes reszortfeladatok jobb ellátását biztosítja, rá ágiétszáma 71 fő, melyből 16 orvos, a többi középkáder, illetve egyéb beosztásban dolgozó. A 71 főből 3 tagjelölt. A teljes létszámból 25 fő férfi, a ezt azért tartjuk szükségesnek megjegyezni, mert egyrészt a munkakörrel járó elfoglaltság, másrészt a nők úgynevezett második műszaka nyilvánvalóin befolyásolja tagjainak aktivitását és a párt munkában való részvételét, I : 1||S! tói . Kilenc pártosoport működik. A pártoaoport bizalmiak rendszeresen tartanak megbeszéléseket, elsősorban « taggyűlések előtt, amikor a t gságot tájékoztatják a napirendről és megvitatják álláspontjukat. Általából a pártvezotősóg tagjai is rész tv esznek •?. pártcsoportok értekezletén részbon az elvtárs ik jobb tájékoztatása, részben véleményük alaposabb megismeréso oéÍjából. A párte^port bizalmiak politikai tájékoztatása nem kielégitő, ezt a jövőben javítanunk koll. Az elmúlt év bon ^ pár tok tar ás ben toO Jő részesült, 48 %-a volt párttag. A hallgat okit 7 konferenciára osztott ólt be, de csak mintegy 60-65 1 vett részt folyam tosan ez elő .dákokon. A lemorzsolódás objektív okai volt-;ka állami oktatásban való részvétel ée az ugé3z a égügyi intézetek munkaerő problémái. A konferenciákon résztvevő hallgatók általiban felkészültek, kérdéseikkel is problémáikkal h . eznoosá tették azokat. 595. I I n i , .... ______________ — '--- i ■" ii,Éji