Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1963-01-03
1 a» » ” ■ - ' ss~ é - 4 -neki, hogy magatartása miatt komolyabb kollektívát nem vezethet. Van két lehetőeég, amit a jelentésben is jeleztek elhelyezésére. Január végén jár le a tanulmányi szabadsága. Amennyiben a miniszteri, um nem tud megfelelően intézkedni, akkor visszakerül ideiglenesen beosztottnak. /Háy et. mondta az egyetem rektora/ Szibrik et0 aki átvette a tanszék, ill, intézet vezetését kissé anyagias ember, a hallgatók azonban szeretik és eredményesen dolgozik. Megállapítják, hogy a jelentés nagyon rózsaszínűén tünteti fel a Nyelvi Intézetnél levő helyzetet. Bár kétségtelen van javulás. Van egy olyan, heg y a Verbényi elkerült, akiben a csoportvezetők/főleg/ a hibák okát látták - most dolgoznak és mutatnak fel eredményeket. Az is igaz, hogy Verbényi féltékeny volt. A csoportvezetők nem látták az egésznek a gyökerét, a kispolgári légkört. Az Eötvös LóráMd Egyetem azzal az indokkal utasította vissza Verbényit, hogy megfelelő munkakört nem tudnak biztosítani neki. Inkább a minisztérium tiltakozott ellene, mert azon a tanszéken is voltak problémák. Juhász—t baráti alapon vitték el, az igsz, hogy 1956-ban voltak vele problémák, de azóta dolgozik becsülettel. 1963-ban nem lehet felhozni olyant ellene, amit 1957-ben amikor eltávolit ották a renitemakedőket - nem tették meg. Nem baj, ha^a jelentés rózsaszínű, a helyzet jelenleg jó és ez megnyugtat. De mivel Verbényi előtt is voltak ott problémák. Szükséges, heg" a kispolgári intrikát ott megszüntessék. Éppen ezért erre a határozatra vissza kell többször térni. Mivel ott nagyon rossz volt a légkör, taggyűlésen is térjenek vissza a határozat Végrehajtását illetően. Nagyon fontos dolog az ellenőrzés kérdése. El kellene intézni, hogy a Verbényi et. ne kerüljön oda vissz^, mert úgy neki, mint a többieknek nagyon kényelmetlen lenne. Fegyeimi ügyek Írásban előterjesztve, a javításokkal elfogadva /Rnyagban ceruzával/ A VB hozzájárult, hogy a MÁV Dunapart pártszervezeténél tovább vizsgáljon a fegyelmi bizottság. • • A tanácstagok előzetes névsorát a VB tudomásul vette azzal, h<gr Bojtor et. a velük való beszélgetés tapasztalatairól 2 hét múlva ad egy tájékoztatót, valamint a jelölő gyűlésekről is. A jelölő gyűléseket az osztályvezetői értekezlet hagyja jóvá. Schultzné Vegyiművek, Tánczosné MÁV Góc, dr. Huszárné Állami Biztositó elfogadva VB, és PB napirendek jegyzőkönyvezéséhez. • *• • * Forgó Tibor et. az apparátusból átmegy a XXII. kerülethez, mert ott lakik, nagyüzemi titkárnak. VB elfogadta. V t '{ > f'l- •' : A kmf . w T ^ — _____________________________ I .. ... _________________________