Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1957-12-05
23*. VI ®-6-Végh elvtárs: Kiegészítette Lantos_elvtárs beszámolóját. MegemliietféT hogy az ellenforradalom utáni időben kezdettől fogva érezni lehetett, hogy a kerületi PB. szilárd egyértelműen irányította a munkát, ami nagyon sokat jelentett, nemcsak személyére vonatkozólag, hanem az üzemho«v a kerü- Tifinvlpírpnííri hiba az. amit Lantos elvtárs felvetett, nogy a íe«Miksának meg Y az ereje, hogy minden területen vezeti ereje legyen a kerületnek , de nem mondhajtuk el, hogy Véleménye szerint a Bp. PB. sem értékeli megfelelően a IX.,kerületet nedig a IX..kerületnek is van olyan munkásmozgalmi multa Ittt területnek. El lett hanyagolva ez a kerület és f^tnakMSÍs'iivIÍ agSlínia, mival ezYkerület nem eokat Jővőre *vonatkozólag felvetette, hogy a hírom éves tervien a^anak nagyobb lehetőséget arra vonatkozólag, hogy a kerület ki dolgozzó az ő három éves tervét szakemberek bevonásával. így tervet a lakosság magáénak is érzi* Forgács elvtárs : Általában egyetértett Lantos elvtárs referátumé— vál azonban egy kérdéshez az idológiai munkához hozzáfűzte, hogy a pártértekezlet előtt sem folpt ideológiai harc* Ami volt, az is csak látszólagos volt, tagfelvételeknél mutatkozott meg* Alapkérdésekben való egyetértés is felmerült. Ezzel kapcsolatban megjegyezte,, hogyha a mellékkérdésekben nincs meg az egyetértés, ezek a mellékkérdések aláássák az alapkérdést is. Oktatásnál sok kérdés felmerült és ez azért került hozzájuk, mivel a propagandisták nem tudták megválaszolni# Úgy néz ki, hogy nem azért nem válaszolták meg, mert nincs meg a marxista-leninista tudásuk, hanem azért, mert nem merik megválaszolni a kérdéseket. A bátorság hiányzik a propagandistákból. CB* munkájával kapcsolatban: Neki is az a véleménye, hogy nem tölti be azt a szerepét, amit be kellene töltenie* Ebben sok körülmény játszi] közre* <3 is, meg a többi elvtáxsak is tudomásulvették, hogy egyes dolgai gok nem kerültek a VB. elé* Valószínű nincs abban a dolgokban hiba. ^ Sok esetben fontos kérdést nem tárgyalunk meg. mig apróbb kérdéseket igen* Hiba az, hogy az elvtársakba beidegződőtt az egyéni vezetés, lehet, sőt valószínű , hogy az elvtársak nem tudatosan csinálják, de látni kell azt, hogy a kollektív vezetés kérdése felveti a felelősség kérdését is* Ha a VB-n megtárgyalunk dolgokat, akkor az egész kollektíva vállalja érte a felelősséget* Megemlítette még azt is, hogy sokszor kisebb egyéni ügyekkel jönnek be a vezetőkhöz emberek - akiknek az ügyét más is el tudná intézni- és emiatt nem tudnak eleget kint lenni az üzemekben* Ehhez az szükséges, hogy he kell állítani egy időpontot amikor fogadnak • Súlyos hibaként vetette fel, hogy a VB-n nem tárgyaltunk még eddig elvi kérdéseket, csak éppen akkor, amikor egy-egy anyagnál elvi kérdés is felvetődött. VB. tagoknak nemcsak brigádvizsgálatokban, hanem a VB. szerves munkájába, határozatok hozatalába kell aktívabban bekapcsolódnunk. Tóthné elvtársnő: Megemlítette, hogy az első perotől kezdve résztvesz á VB., illetve ezt megelőzően az IB. munkájában. Budapesti vizsgálattal kapcsolatban: helyes lett volna, ha nemcsak Lantos elvtárs véleményére támaszkodott volna ez a jelentés, hanem több elvtárs résztvett volna ebben a munkában. A kerületi PB. az elmúlt öthónap óta szervezetten,^ munkaterv alapján dolgozik, ezt a munkatervet a párthatározat alapján állítottuk össze. Nem volt könnyű dolog a munkatervet összeállítani és ^ —wmrn—rt—w———————————— 1 - —