Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1988-09-20

r—I .mm / • . I 3 ‘ í- 7 -Pedig a feszitő gondokkal együtt nagyok a lehetőségek is a korszerüsitésre. | I A gondokat úgy foglalhatom össze, hogy rossz gazdasági helyzetben kibő­vült a tanácsok feladatköre, s ez kiélezte és nyilvánvalóvá tette a nagyon korlátozott önkormányzat és a nem hatékqyn szakigazgatás együtteséből fa­kadó ellentmondásokat. Ezek az ellentmondások, a tanácsi szervezet ebben a formájában már naponta újratermelődő feszültségek forrása, s mint ilyen a reformfolyamatot, a de­mokratikus fejlődést akadályozó tényező lehet. Mik a lehetőségek? Szakítva a felülről inditott kísérletek hagyományával kezdeményezni egy másfajta helyi tanácsi modell bevezetését. Olyan modellt, amelyben a demokratikusan választott önkormányzat a helyi érdekek szerint nagy önállósággal, hatékonyan működik. Két dolog bátorít bennünket a kísérletezésre:- úgy látjuk, hogy egy helyi kísérlet politikai kockázata jóval kisebb mint az alkotó energiákból felszabaduló haszna lehet;- másrészt megkonzultáltuk eddig az elképzelést a tanácstagok felével, a tanács pártvezetőségével s bár sok kérdést tettek fel, több dologban kételyeiknek is hangot adtak, alapvetően a lényegi változást támogatják. Nyilvánvalóan a PB elé terjesztett javaslat elsősorban politikai elképze­lés. Hiszen a PB ről politikai támogatást és felhatalmazást kérünk. A szak­mai ügyekben - részben mások tapasztalatait is figyelembe véve, részben Yj|í úttörőként dolgozunk a modell jogi és szakami részleteinek kidolgozásán. Ennek kezdeményei láthatók a mellékletekben. Meggyőződésünk szerint az állami munka fejlődésének perspektivikusan nincs más útja, mint az önkormányzat fejlesztése. Természetesen elsősorban politi­kai elhatározás kérdése, hogy a tanácsi szervezet operativ irányítása he-I lyett elismerjék az ünkorijiányzat tüvényi szabályozásának a lehetőségét. A feltételeKehhz érlelődnek, politikai döntés született a tanácstörvény korszerűsítésére, s ebben a folyamatban reális annak feltételbe', 'hogy teret kaphat egy helyi kezdeményezés. U!L I ■ | I*- —— —• - ■ ■ - -...............

Next

/
Oldalképek
Tartalom