Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1987-05-19

2 -kapcsolódó elképzelésekről, majd a kerületi párt-végrehajtóbizottság 1986. november 27—i és 1987. április 9-i ülésén foglalkozott a fővárosi, ipar szelektiv-intenziv fejlesztésének célkitűzéseihez kapcsolódó helyi tervezett és folyamatban lévő elképzelésekkel. I. A fővárosi ipar fejlődésének sajátosságai, a továbbfejlődés követelményei Az Ipari Minisztérium középtávú iparfejlesztési koncepciója és a Budapesti Pártbizottság 1987. február 9-i ülésén megtárgyalt anyaga a fővárosra vonat­kozóan az alábbi főbb megállapításukat tartalmazza: !•/ A fővárosi ipar arányát, szerkezetének alakulását számos tényező együt­tesen befolyásolta. Az utóbbi évtizedekben e tényezők az ipari koncent­ráció mérséklését eredményezték; a budapesti székhelyű ipar súlya az iparszerkezetben csökkent, de a bevezetőben említettek alapián méa min­dig jelentős.- Az 1960-as évek közepétől 1500-1800 ipari telephely szűnt meg, első­sorban vidékre település révén, jelenleg mintegy 4000 fővárosi telep­hely van. (A IX. kerületben közel 400 telephely működik.) A fővárosban az iparfejlesztés kulcskérdése a munkaerő; az elmúlt két ötéves tervidőszakban a létszámcsökkenés lényegesen, mintegy 20 %-kal meghaladta az országos átlagot (kb. 120 ezer fő),- A gépi állóeszközök bruttó értéke ágazatonként erősen differenciáltan, átlagosan 11 %-kal nőtt, korszerűségi színvonala romlott, 1977 óta az’ évente üzembe helyezett állóeszközök értéke csökkent,- A munkahelyek száma, felszereltségének színvonala és a létszám közötti ellentmondásból adódóan a termelés növekedése az V. ötéves tervidő­szakban elmaradt az országos átlagtól, a VI. ötéves terv során pedig csökkent. A termelés ágazati szerkezetében a feldolgozóipari ágazatok bruttó termelési értékeben mért súlya közel 90 %. A fővárosi ipar néhány sajátossága külön kiemelést érdemel:- Az iparban foglalkoztatottak iskolai végzettsége az átlagosnál maga­sabb, itt koncentrálódnak a szellemi kapacitások; jelentős az ingá­zók aránya,- A fővárosba települt ipar épületállománya az átlagosnál elavultabb, magasabb a nullára leirt gépek aránya, a telephely hálózat túlzottan széttagolt,- Az ipar mintegy 200 gyártási ágából több mint 150 megtalálható Buda­pesten, ez túlzottan széles skála,- Az országosnál jobb az infrastruktúrális ellátottság, a főváros a szállításban, a hírközlésben központi helyet foglal'el,- Budapesten koncentrálódik a bel- és külkereskedelmi szervezetek zöme, kedvezőbbek az innovációs lehetőségek, i 1 » I I ' I 1 - - - - - - - - - - * — — 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom