Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1984-01-13

Mennyiségileg a tagfelvételek szánéban is elmaradtunk^ 281 főtől, ós csak 222 főt vettünk fel irtunk soraiba. A szociális összetételen beiül a féléves jelentős elmarad -shoz képest változást tudtunk elérni a munkásarány javításában, de a tervezett 60 -ot nem tudtuk elírni, a csak min te ;y 58,6 Z-os aranyt tudtalak realizálni. A 30 éven aluli fiatalok pártba kerülésének ütemével és mennyi­ségével Ben lehetünk megelégedve. Xü. öncsen kedvezőtlen, hogy az egye temi-főiskolai hallgatók köréből csak 9 fő lett pártunk tagja, A tagfelvételek mennyiségét a pártból kikerültek száma meghaladta. A kilépettek köréből mintegy fele a munkásosztályhoz tartozik, magas az aktiv és nyugdíjas fizikai inunk sok pártból való kikerülése. Politikailag figyelmeztető, mivel a valóságos indokot csak részben tükrözi viasza, hogy a kilépők általában egészségi állapotuk megromlására, va y idős korukra hivatkoznak. A párt|apltós szerves részbe a párttagság fegyelmi helyzete is. Az e területen végzett munka legkózzelfoghatóbban Fegyelmi Bizottságunk éves tevékenységén keresztül mérhető, természetesnek tartva, hogy ozlrányu munka tapasztalatai nem szűkíthető le kizárólag a Bizottság tevékenységére• A Fegyelmi Bizottság óves munkája során munkamódszerében több és eredményes változtatást tett. Es elsősorban a pártszervezetek felé végzett közvetlen együttdolgozásra vonatkozik. A beszámolási időszakban javulás történt a Fegyelmi Bizottság tagjainak és részbon a fegyelmi vizsgálók aktivitásában, több elvtársnál a feladatok politikai megítélése,a hozzáértés is javult. 1 ^ /3 7________________________________J i — *

Next

/
Oldalképek
Tartalom